U21 Döntő: a negyedik helyen zártak a Fino-fiúk

Dunaújvárosi győzelemmel ért véget a Férfi U21 Országos Bajnokság hatos döntője a Kaposvár Arénában. A Fino a negyedik helyen zárt. 

 

A bronzmérkőzésen négy szettes mérkőzésen tudta a Debrecen legyőzni a Fino csapatát. A kaposvári együttes kezdett jobban, de a DEAC fordítani tudott, és behúzta az első játszmát.  A második szettben vezetett a DEAC, de Iván Bence támadásainak köszönhetően került előnybe. Hazai játszmalabdánál aztán időt kért a Debrecen, és sikerült megfordítania a játszmát. A 3. felvonásban a Fino irányított, és már 21:13-ara is vezetett, ami elég volt a szépítéshez. A térfélcsere után időnként elszabadultak az indulatok: két figyelmeztetés is történt, de ez nem befolyásolta a mérkőzést. A Fino kezdett jobban, a végén viszont ismét a DEAC volt a jobb, és ezzel kiharcolta a bronzérmet.

 

FINO Kaposvár – DEAC 1:3 (-23, -25, 20, -19)

A döntőt a Dunaújváros nyerte meg a Szolnok ellen.

DSE Röplabda Akadémia – Szolnoki SPC 3-0 (20, 21, 21)

A Kaposvári Röplabda Akadémia ezúttal is remek rendezőnek bizonyult, a vasárnapi nyílt kapus napnak köszönhetően pedig a sportág hívei végre ismét élőben láthattak röplabda mérkőzéseket. A díjakat Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere és Orosz Ferenc, az MRSZ elnökségi tagja adta át.

2021.05.30.