U15 B: három meccs a fővárosban

Budapesten kezdte meg szereplését a Kaposvári Röplabda Akadémia leány U15 B együttese a pontvadászat másodosztályában.

Beszámoló

az U15 B gyermek leány csapat 2021-22-es bajnoki évének I. fordulójáról

Az új idény I. fordulójára 2021 október 3-án került sor Budapesten a Vasas otthonában. Az első mérkőzésen a Dunakanyar csapatával játszottunk és jóval erősebb csapattól simán kikaptunk, de csapatunk tagjai jó hozzáállással küzdöttek.
Dunakanyar: RÖAK 3:0 (7;6;12)

A következő mérkőzésünk sem volt könnyebb, miután a Vasas kék csapatával játszottunk. A mérkőzés lefolyása hasonló volt az előzőhöz, az ellenfél nyitásainak fogadásával alaposan meggyűlt a bajunk, nehezen tudtunk a támadásig eljutni, így nem volt meglepő a végeredmény.
Vasas kék: RÖAK 3:0 (9;10;12)

A harmadik meccsre egy hasonló erősségű csapattal kerültünk össze. Ez a mérkőzés már jól szolgálta a felkészülést a következő fordulókra. Sajnos az első szettet 19-12 ről elveszítettük, a másodikban javítottunk, de aztán a következő kettőt sajnos elbuktuk.
Kerület SE:RÖAK 3:1 (23;-18;15;19)
A mérkőzéseken minden játékosunk játszott.

A csapat tagjai:
Pipoly Réka
Ringl Csenge
Csizmazia Nóra
Bóna Kinga
Pósza Gréta
Kovács Krisztina
Papp Vivien
Rohrer Zorka

edző: Jezeri Tibor

2021.10.06.