Tanévnyitó strandröplabda verseny

Augusztus 30-án a Virágfürdőben a új tanév közeledtével illetve a strandröplabda szezon zárásaként rendeztük meg immár 3. alkalommal ezt a versenyt a gyerek korosztálynak.

A lebonyolítása rendhagyó módon történt, a megjelent 12 versenyző sorsolással került 3×4 fős csapatba, a győztes csapat tagjai 1-1 pontot kaptak. A végső győzelmet a legtöbb pontot gyűjtő versenyzők szerezték meg. Összesen 12 mérkőzést játszottak különböző felállásban a megjelentek, ez alapján:

1. helyezést szerzett
Varga Edina – 6 pont
Pavlovics Zsófia – 5 pont
Balogh Boglárka – 5 pont
Tóth Jázmin – 5 pont
Fenyvesi Barnabás – 5 pont

2. helyezést szerzett
Papp Nikolett – 4 pont
Illés Marcell – 4 pont
Sipos Lili – 4 pont
Fenyő Balázs – 3 pont
Ozsváth András – 3 pont

3. helyezést szerzett
Andalics Gergő – 2 pont
Kalocsai Kincső – 2 pont

A helyezettek érem és ajándékdíjazásban részesültek. Mindannyian a RÖAK fiatal röplabdásai.
Itt került sor a RÖAK-1.MCM Somogy Megyei Strandröplabda Bajnokság összetett női kategória 3. helyezett díjazására is, melyet Pavlovics Zsófia- Balogh Boglárka vehetett át.

2016.08.30.