Szlovén győzelem a kaposvári mini kupán

Alapos előkészítő és szervező munkát követően sikerült megrendeznünk Kaposváron a nemzetközi 1. MCM – RÖAK mini kupát, ahol nyolc csapat mérte össze tudását két négyes csoportba sorsolva. 

Már a csoportmeccsek alatt érezhető volt, hogy színvonalas tornát láthatnak, a kilátogató érdeklődök, szülők és sportszakemberek. Meghívásunkat elfogadta a muraszombati sportegyesület is, így nem csak nemzetközi lett a tornánk, hanem magas színvonalú is, hiszen a szlovének nagyon ügyes röplabdázókból álló technikás, képzett csapatot hoztak Kaposvárra. A magyar csapatok tekintve is a legjobbak fogadták el meghívásunkat, és jöttek el nagy örömünkre.
A csoportmeccsek alatt már látható volt a szlovén csapat magabiztos, pontos játéka, aminek senki sem találta meg ellenszerét, és teljesen megérdemelten nyerték meg az első helyezettnek járó szép trófeát.
Külön köszönet a lelkiismeretes segítségéért a szervező – rendező Sántosiné Oláh Editnek és a két, kiváló munkát végző játékvezetőnek, Spannenberger Józsefnek és Szitás Benjaminnak. Köszönjük Zarka Szilvinek a segítséget, hogy a szlovén csapattal történő kapcsolattartásban segített.

A hosszú nap nagyon jó hangulatban telt, mindenki jól érezte magát és bízunk benne, hogy hamarosan lesz folytatása is.

Végeredmény:
1. Pamvita Pomgrad Muraszombat „A” csapata legjobbja: DINO VINCIC
2. RÖPLABDA AKADÉMIA Kaposvár „A” csapata legjobbja: ZARKA MÁRTON
3. SZÉKESFEHÉRVÁR Masita csapata legjobbja: KACZAMAKISZ PETROSZ
4. SÜMEG csapata legjobbja: ILLÉS MARCELL
5. DABRONC csapata legjobbja: BONTA MILÁN
6. Pamvita Pomgrad Muraszombat „B” csapata legjobbja: MARKO MAVCEC
7. DUNAFERR csapata legjobbja: SZABÓ KORNÉL
8. RÖPLABDA AKADÉMIA „B” csapata legjobbja: EÖRDÖGH BÁLINT

Zarka Péter edző

2016.02.29.