Szakmai napot tartott a Kaposvári Röplabda Akadémia

Kreditpontszerző szakmai Napot tartott a Kaposvári Egyetemen a Kaposvári Röplabda Akadémia. Az edző-továbbképzésen a felkért előadók mindegyike szakmailag felkészült, színvonalas előadásokat tartott. 

Kovács Balázs az ütés láb és karmunkájának előkészítésre és kialakítására mutatott feladatsora vezette fel a gyakorlati előadások sorát. Házi Bence MLSZ erőnléti edző tornatermi környezetben mutatott mindenki számára érdekes, magas szintű szakmai gyakorlati bemutatót, amiben stabilizáló, mobilizáló, erőfejlesztő gyakorlatokat és protokoll bemelegítés láthattunk. Sántosiné Oláh Edit a mérkőzések, tornák szervezésével, lebonyolításával kapcsolatban osztotta meg hasznos tanácsait gyakorlati tapasztalatait, amit a fiatal edzők érdeklődve hallgattak. Kertész Gabriella gyakorlati előadásában ötleteket láthattunk, hogy hogyan lehet fejleszteni kisiskolás korban utánzó és természetes mozgásokkal a törzs izomzatát és a mozgásuk koordinációját. Zárásként Varga Péter U13-as csapata mutatta be az alkarérintés előkészítésére, kialakítására és megszilárdítására irányuló feladatokat Zarka Péter vezetésével, bevonva a jelenlevő edzőket is. A Kaposvári Röplabda Akadémia edzői mellett szakemberek jöttek Budapestről, Dabroncról, Pécsről és Zalaegerszegről is.

 

 

 

 

2018.10.30.