RÖPLABDA – Kaposvár rendezi az U21-es országos döntőt!

Újabb megtisztelő felkérést kapott a Kaposvári Röplabda Akadémia a Magyar Röplabda Szövetség vezetésétől: április 18-a és 20-a között a somogyi utánpótlás műhely rendezi meg az U21 Nemzeti Bajnokság női és férfi döntőjét. A junior korosztály legfontosabb megmérettetésén győzelmi reményekkel vesz részt a Fino együttese. A fiúk a városi sportcsarnokban, a lányok pedig a Kaposvári Egyetem csarnokában játszanak majd csütörtökön és pénteken. A két bronzmeccset és a két döntőt szombaton, a városi sportcsarnokban rendezik.

Az országos döntőbe a legjobb 6-6 együttes verekedte el magát az alapszakasz küzdelmei és a két elődöntő után. A hölgyeknél az 1. MCM-Diamant Kaposvári egyetem egy kiegyenlített csoportban a körbeverés vesztese lett, így nem jutott be a fináléba, a fiúknál viszont a Fino imponáló fölénnyel lett tagja az elit mezőnynek. Horváth Kristófék ráadásul címvédőként vágnak neki a háromnapos küzdelemnek, és hazai környezetben akár az első helyig is eljuthatnak. A nagy riválisok most sem hiányoznak majd, így a Kecskemét, a MAFC-BME, a Szolnok, a Pénzügyőr és a Dunaújváros is képviselteti magát. A hölgyeknél ugyancsak színvonalas csata várható, ugyanis a Békéscsaba, a Nyíregyháza, a Vasas, az UTE, a Gödöllő és a Budaörs együttese is pályára lép a somogyi megyeszékhelyen. Mindkét tornán várhatóan több felnőtt válogatott játékos is erősíti majd csapatát.
A résztvevő alakulatok két csoportban körmérkőzést játszanak, majd a csoportok 3. helyezettjei a másik csoport 2. helyezettjeivel mérkőznek (középdöntők), ezt követően a győztesek a csoportok 1. helyezettjeivel játszanak (elődöntők). A középdöntők vesztesei játszanak az 5. helyért, az elődöntők vesztesei a 3-4., az elődöntők győztesei az 1-2. helyezéseket döntik el.

A program:

2019.04.11.