RÖAK mini kupa 2015. december 5.

Rangos mini tornát sikerült szerveznünk a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tornatermében 6 csapat részvételével. Nagyon boldogok voltunk, hogy olyan csapatok fogadták el meghívásunkat, akik az országos mezőnyben is komoly erőt képviselnek, így nagyon színvonalas mérkőzések tudtunk játszani. Sok találkozó 2:1 –es eredménnyel végződött és szoros, éles csatát eredményezett.

Már a csoportmeccsek alatt lehetett látni, hogy sok csapat verseng a díszes kupáért, ami az első helyezettet illeti meg. A kaposvári fiatal röplabdások az egész nap során szépen helytálltak, a csoportküzdelmeket megnyerve vártuk az elődöntőt, ahol a székesfehérvári fiatalokkal kerültünk szembe. Sajnos nagy küzdelemben győztes helyzetből, sok pontot ajándékozva az ellenfelünknek kikaptunk 2:1-re, így sajnos csak a harmadik helyért játszhattunk, hasonlóan, mint egy hónappal ezelőtt Székesfehérváron a Masita kupán. A bronzmeccset a Dabronc csapatával játszottuk és nyertünk 2:1 arányban, ahol az egész csapat kivette a részét a győzelemből, de közülük is Sümegi Kristóf teljesítménye emelkedett ki és a székesfehérvári tornán elszenvedett vereségért sikerült visszavágnunk elnyerve a bronzérmet.

 

Eredményink:
RÖAK – DUNAFERR 2:0
RÖAK – KESI VÁSÁRHELYI 2:1
RÖAK – SZÉKESFEHÉRVÁR 1:2
RÖAK – DABRONC 2:1

RÖAK kupa 2015 végeredménye:
1. Székesfehérvár Masita
2. KESI Arany
3. RÖAK
4. Dabronc
5. KESI Vásárhelyi
6. Dunaferr

Különdíj:
Szentesi Bálint – Székesfehérvár
Szabadi András – Arany
Kristóf Sümegi – Röplabda Akadémia Kaposvári

RÖAK csapat:
Fenyvesi Barnabás csk., Sümegi Kristóf, Horváth Ákos, Nagy Dávid, Eördögh Bálin, Vernemulen Joris, Szabó Márton, Sárközi Péter, Zarka Márton

2015.12.13.