Remek hangulatú RÖAK Kupa a kaposvári Virágfürdőben

Visszatért Kaposvárra a Somogy megyei strandröplabda körverseny! A népszerű nyári eseménysorozat harmadik fordulóját a Virágfürdőben rendezték meg, és összesen 25 páros lépett homokra a kánikulai forróságban. 

Az 1. MCM – RÖAK Somogy Megyei Strandröplabda Bajnokság III. fordulójára, a kaposvári Virágfürdőben rendezett II. RÖAK kupára 16 férfi és 9 női csapat jelentkezett. A kategóriákat szétszedték a szervezők, mivel a fürdő területén csak két, egyébként nagyon jó minőségű pálya található a többi helyszínen megszokott három helyett. A vegyes kategória küzdelmeit így majd augusztus 2-án tartják meg a somogyi megyeszékhelyen.

Tűző napsütésben, forró homokon, kellemes hőmérsékletű víz mellett, ideális körülmények között rendezték meg a jó hangulatú versenyt. Baranyából, Zalából és Somogy megyéből érkeztek a versenyzők, és a férfiaknál végül a Böcz Dávid – Ledniczky Róbert, a hölgyek között pedig a Vajda Evelin – Győrbíró Kamilla duó végzett az élen.

A díjakat Demeter György, a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely szakmai igazgatója adta át. A helyezettek éremmel, az 1. MCM Kft. jóvoltából ajándékcsomaggal, valamint Mojito italbonnal gazdagodtak.

 

 

  1. Somogy Megyei Strandröplabda Bajnokság, III. forduló
  2. , Kaposvár, Virágfürdő

 

Amatőr férfi, női páros

                       

Indulók:
férfi: 16 páros, Mérkőzés szám: 32 mérkőzés
női: 9 páros, Mérkőzés szám: 24 mérkőzés   

Végeredmény:

férfi:

  1. Böcz Dávid – Ledniczky Róbert
  2. Gyöngyösi Zoltán – Storcz Tamás
  3. Dombói János – Fodor Dániel
  4. Demeter András – Szlábi Ferenc
  5. Balajcza Zsolt – Balassa Béla
  6. Selega Balázs – Bánhegyi István
  7. Rák Vince – Gilitsch Gergő
  8. Szabó Tamás – Pólics Kevin

9-12. Korán Tamás – Farkas Ádám

      Balla Róbert – Ruppert Olivér

      Bogdán Roland – Németh Dávid

      Csoboz Áron – Hollósi Tamás

13-16. Bíró Péter – Stágl Ádám

      Pintér Barna – Illés Gergő

      Szalai Szilárd – Szabó Tamás

      Kazár Martin – Romolhatatlan Gábor

női:

  1. Vajda Evelin – Győrbíró Kamilla
  2. Pintér Zsanett – Pintér Dorina
  3. Fáth Kinga – Kőszegi Zsófia
  4. Ihász Dóra – Rák Rebeka
  5. Horváth Katalin – Orczi Mariann
  6. Miovecz Zsófia – Tóth Eszter
  7. Böczné Vartman Viktória – Kulcsár Petra
  8. Molnár Zsófia – Molnár Mercédes
  9. Keen Alexandra – Bekes Lilla

 

 

2014.07.20.