Régiós edző-továbbképzés a Kaposvár Arénában

A Kaposvár Aréna adott otthont vasárnap a Magyar Röplabda Szövetség hivatalos szezonindító regionális edző-továbbképzésnek. A magas színvonalú szakmai napon csaknem ötven szakember vett részt.

A megjelenteket Demeter György, a régió megbízott szakmai referense köszöntötte, ezt követően négy előadás következett a programban. Elsőként az 1. MCM-Diamant Kaposvár Extraligás női csapatának vezetőedzője, Sasa Nedeljkovic beszélt a leütés lábmunkájának oktatásáról, valamint a jellegzetes hibákról és azok javításáról. A Fino férfi együttesének argentin szakvezetője, Ruben Wolochin „A kosárérintés oktatása kezdőknek, jellegzetes hibák és azok javítása” címmel tartott előadást, majd a kecskeméti szakedző Nagy Péter következett, aki a „Csapat taktika kialakítása a gyermek korosztálynál (U15), a 4-4 elleni játékról az áttérés a 6-6 elleni játékra” címmel osztotta meg gondolatait az edző kollégákkal. Zárásként a Kaposvári Röplabda Akadémia leány szakosztályának vezetője, Simonné Kutas Zita szakedző tartott előadást az az edző személyének és pedagógiai ismereteinek fontosságáról.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2020.09.06.