Országos döntőben a Kaposvári Röplabda Akadémia ifjúsági leányai!

Bejutott az országos döntőbe az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia ifjúsági korú leány röplabdacsapata! A tehetséges társaság két fővárosi tornán érte el a finálét érő második helyezést.

Mint ismert, Kaposvár két röplabdás felvevő egyesülete, a Fino, valamint a BITT Kaposvári Egyetem és a tavaly nyáron megalakult Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely SE együttműködési megállapodást kötött egymással, amelynek értelmében  a 2011/2012-es bajnoki évadban már az új klub működteti a két kiemelt egyesület ifjúsági- és serdülőkorú együtteseit.

A leányok a Torma Ágnes Országos Ifjúsági Kupában már két tornán is részt vettek az újesztendőben, és szép sikert értek el, ugyanis kivívták a döntőbe jutást! Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia együttese a fővárosi TFSE otthonában előbb 3-2-re kikapott a házigazdától, majd 3-1-re megverte a BSE gárdáját. Egy héttel később, a második tornát a BSE rendezte, és a Simonné Kutas Zita, Pálfy Marianna edzőpáros tanítványai négy szettben legyőzték a TFSE csapatát, majd 3-2-es vereséget szenvedtek a BSE-től.

A kaposvári csapat az eredmények összesítése alapján a második helyet szerezte meg a TF mögött, így bejutott az országos hatos döntőbe!

 

Torma Ágnes Országos Ifjúsági Kupa

3. forduló

TFSE-KRA Budapest SE-FKF Zrt. 3:2

Budapest SE-FKF Zrt. 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia 1:3

1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia TFSE-KRA 1:3

4. forduló

1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia TFSE-KRA 3:1

Budapest SE-FKF Zrt. 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia 3:2

TFSE-KRA Budapest SE-FKF Zrt. 3:2

 

A végeredmény: 1. TFSE-KRA, 2. 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia, 3. BSE FKF. 

2012.02.06.