Nem hibáztak hazai pályán a RÖAK-lányok

Mindhárom mérkőzését 3:0 arányban nyerte a Kaposvári Röplabda Akadémia leány U15-ös együttese az I. osztályú pontvadászat negyedik fordulójában. A lányok hazai környezetben szerepeltek, és végig kiváló teljesítményt nyújtottak: a Kecskemét, a Jászberény és a Dunakanyar ellen sem maradt el a remélt siker. 

A kaposvári csapat folyamatos fejlődéséről a mutatott játék mellett sokat elárul, hogy amíg az első fordulóban három vereséget könyvelhettek el a lányok, a második játéknapon összejött az első siker, a harmadik tornán pedig remek teljesítményt nyújtva sikerült mindhárom meccset megnyerni. Az elmúlt hétvégén, hazai környezetben pedig nem nem volt megállás: akik látták a mérkőzéseket, egyetértettek abban, hogy egy igazi közösség formálódik Fésüs Zsóka kezei alatt a pályán és a pályán kívül egyaránt. A RÖAK-lányok hét győzelemmel és öt vereséggel a 8. helyről várják a decemberi folytatást a 20 együttest számláló, erős mezőnyben, és immár reális az esélyük arra, hogy az elődöntőt érő első tizenkét helyezés egyikét elérjék.

Leány OGYB, I. osztály, alapszakasz, 4. forduló, Kaposvár
Kaposvári Röplabda Akadémia – Kecskeméti Sportiskola B 3:0 (17, 15, 12)
Kaposvári Röplabda Akadémia – Jászberényi RK 3:0 (20, 20, 18)
Kaposvári Röplabda Akadémia – Dunakanyar SE 3:0 (22, 8, 18)

A kaposvári csapat tagjai: Kalmár Lili, Imreh Dorka, Berend Luca, Vörös Vivien, Szita Luca, Fenyvesi Zorka, Lőrincz Gabriella, Tóth Sára, Őszi Nóra, Honfi Katalin, Gombos Mirella, László Tamara, Őszi Janka, Rőhrig Laura. Edző Fésüs Erzsébet, másodedző Lutter Liza.

A tabella állása négy forduló (12 mérkőzés) után: 1. Gödöllő 23, 2. Békéscsaba Kék 23, 3. BVSC A 22 … 8. RÖAK Kaposvár 19 pont.

 

2019.11.24.