Negyedik helyen a Röplabda Akadémia Nagybajomban

Immár tíz éve rendezi meg a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC a Somogy Megyei Röplabda Szövetség segítségével a Tibol László emlékversenyt, emlékezve az egykori iskolaigazgatóra, festőművészre, a Nagybajomi DRC első elnökére.

Idén kilenc csapat fogadta el a meghívást a nagybajomi versenyre, és végül a bajaiak szerezték meg az első helyet a sümegiek és a bonyhádiak előtt. A somogyiak közül az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia együttese a negyedik helyen zárt, Lábas Judit tanítványai közül Szekér Amarilla kapott különdíjat. A házigazda nagybajomiak a hatodik helyen fejezték be a küzdelmet, Nagy Zoltán edző csapatából Bunovác Fannit díjazták. A torna zárása után a résztvevők megtekintették az egykori festő emlékkiállítását, majd virágot helyeztek el Tibol László sírján

2012.04.11.