Minik és szuper-minik a pályán

A jövő reménységeit láthatták az elmúlt hétvégén azok az érdeklődők, akik kilátogattak a Gárdonyi Géza Tagiskola tornatermébe. A Diamant-RÖAK Kupán a legtehetségesebb kaposvári és nagybajomi fiatalok léptek pályára, és a szervezők két korosztályban hirdettek végeredményt.

A Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely leány szakosztályában az új évadban sincs gond a mennyiséggel, hiszen az ifjúsági, a serdülő, a gyermek, valamint a mini korosztályokban és az előkészületi csoportokban több mint százötvenen ütik a labdát rendszeresen. A sportág továbbra is igen népszerű az általános és középiskolás fiatalok körében, és sokat jelent, hogy a példaképeket, az NB I-es felnőtt csapat tagjait is gyakran láthatják testközelből a kis röplabdások.
Ráadásként több Diamant-játékos is tagja az akadémia edzői stábjának. Ők szerveztek egész napos felkészülési tornát az elmúlt hétvégén, és a mini korcsoportban kilenc, a szuper-minik között pedig tizenkét együttes mérte össze egymással az ügyességét. A kaposváriakon kívül nagybajomi lányok is pályára léptek a viadalon.
„Ebben a korban az a fő cél, hogy a gyerekek minél többet játsszanak, és szeressék meg a röplabdát – mondta lapunknak Pintér Zsanett edző. – Fontos, hogy a saját tornáinkon a szülők is lássák, hol tartanak a fiatalok, és az is kiderül, hogy ez egy igazán jó közösség. A szuper-mini korosztályban az alkar- és kosárérintés elsajátítása a lényeges, a minik pedig már játsszanak, üssenek bátran. A torna elérte célját, hasznos volt a játékosaink fejlődése szempontjából.”
A torna legjobbjai érmeket és oklevelet is kaptak, de természetesen jó néhány tábla csoki is gazdára talált. Reméljük, a legügyesebb gyermekekkel néhány év múlva a korosztályos bajnokságokban, majd a felnőtt csapat keretében is találkozhatunk majd!

Eredmények:
A Mini korosztályban 9 csapat nevezett. A kaposvári Röplabda Akadémia 6 csapattal, a Gárdonyi iskola 2 csapattal és a nagybajomi iskola 1 csapattal. 3 csoportban zajlottak a mérkőzések, majd keresztjáték következett, és az 1-3., 4-6. és 7-9.-ig szintén mindenki játszott mindenkivel.

A végeredmény:
1.Kaposvári Röplabda Akadémia 1 (Mészáros Réka, Sándor Nóra, Budai Eliza, Lapat Lili)
2.Nagybajomi DRC
3.Kaposvári Röplabda Akadémia 2 (Vértes Boglárka, Balogh Dorottya, Pap Dóra, Deák Sára)
4.Gárdonyi Géza Általános Iskola Fiú
5.Kaposvári Röplabda Akadémia 3 (Zsom Virág, Szecskő Anna, Kozma Karina, Lergel Franciska)
6.Gárdonyi Géza Általános Iskola Lány
7.Kaposvári Röplabda Akadémia 5 (Gróf Zsófia, kelemen Kirilla,Török Fanni, Tóth Hanna Róza)
8.Kaposvári Röplabda Akadémia 6 (Pavlovics zsófia, Wagner Nikoletta, balogh Boglárka, Kanyár Fanni)
9.Kaposvári Röplabda Akadémia 4 (Szikra Borbála, Takács jázmin, Berecz Zsófia, Horváth Éva)

Szuper-minik:
1. Stirling Anna – Warmbir Krisztina (RÖAK)
2. Péterfai – Herbai (Nagybajom)
3. Stettner Zsófia, Kovács Lili (RÖAK)
4. Pavlovics Tímea – Szerencsés Mimi (RÖAK)
5. Berke Zsófia – Druzsin Petra (RÖAK)
6. Limbek Leila – Mettner Andrea (RÖAK)
7. Kuczkó – Váradi – Berendi (Nagybajom)
8. Vértes Dorottya – Csornai Sára (RÖAK)
9. Nagyhegyesi Laura – Hernesz Lilla (RÖAK)
10. Szabó Regina – Pap Nikolett (RÖAK)
11. Horváth Mariann – Embersics Aliz (RÖAK)

2013.11.18.