Mini lányok: megérdemelt a harmadik helyezés!

Mint már hírt adtuk róla, bravúros szerepléssel bronzérmes lett a Kaposvári Röplabda Akadémia leány együttese az Országos Mini Kupa székesfehérvári döntőjében. A látottakat Szombathelyi Kitti edző értékelte.

„27 csapatból sikerült a harmadik helyen végeznünk! Az első napon mindegyik meccsünket megnyertük: a csoportmérkőzések után a keresztjátékokat is nagyon szép játékkal sikerült hoznunk. A csoportkörben először a Lőrincz 2, majd a Runkil ellen kerekedtünk felül, aztán jöhettek a keresztjátékok. A Kalocsa ellen 2:0-ra győztünk, aztán a nap legfontosabb meccsén, a Kispest ellen, a hatalmas fővárosi szurkolótábor ellenére is, remek nyitásokkal és játékkal a lányok 2:0-ra nyertek! Másnap reggel a Kecskemét ellen játszottunk, itt a tét már az első háromba kerülés volt. Itt is bebizonyítottuk, hogy nem csak a szerencsének volt köszönhető, hogy eddig eljutottunk. Végül a szervezők azt találtak ki, hogy a legjobb három játszik egymással körmérkőzést, és ez alapján lesz majd meg a végeredmény! A KRA és Lőrinc 1 ellen kellett játszanunk: mind a két meccs elég izgalmas es színvonalas volt, de sajnos 2:1 arányban alulmaradtunk. Nagyon szépen, fegyelmezetten játszottak a lányok végig, a végére talán kicsit túlizgulták magukat és már a fáradtság is érezhető volt. Összességében szerintem remekül szerepeltek, én nagyon büszke vagyok rájuk! Teljesítménye elismeréseként csapatkapitányunk, Pavlovics Zsófia kapott különdíjat”

A csapat tagjai: Pavlovics Zsófia (csapatkapitány), Balogh Boglárka, Bradánovics Réka, Zsom Virág, Németh Bonita, Kozma Karina, Kelemen Kirilla, Lakatos Tünde, Takács Jázmin. Edző: Szombathelyi Kitti.

2015.05.10.