Leány U13: megverték az Ajkát a kaposvári lányok

Ajkán léptek pályára a RÖAK Kaposvár B csapatának tagjai az OMB újabb tornáján, ahol a Kispest elleni vereség után sikerült legyőzni a házigazdákat.

BESZÁMOLÓ

2020/2021 Őryné Merő Nóra LEÁNY U13 Országos Mini Bajnokság II. osztály

 

2021.04.10 Ajka
Résztvevő csapatok:
RÖPISULI AJKA
RÖAK-B KAPOSVÁR
KISPEST SE-A

KISPEST SE-A – RÖAK-B KAPOSVÁR 3:0 (-10, -9, -23)
RÖAK-B KAPOSVÁR – RÖPISULI AJKA 2:1 (21; 25-23; 27-25)

Végeredmény:
1.hely: KISPEST SE-A
2.hely: RÖAK-B KAPOSVÁR
3.hely: RÖPISULI AJKA

Csapat:
Caprioli Lucrezia
Doma Kíra
Kovács Orsolya
Matáncsi Zora
Németh Virág
Rahal Lilian
Závodny Dorka

Hosszú kihagyás után ismét elutazhattunk egy versenyre, a lányok már nagyon várták, izgatottak és nagyon lelkesek voltak. Az első meccsen bátortalanul, kevés önbizalommal játszottunk. A harmadik szettre érkeztünk meg, ahol jó játékkal, kellő odafigyeléssel meg tudtuk nehezíteni az ellenfelünk dolgát. A második mérkőzésen már sokkal lazábbak voltak a lányok, nem görcsöltek rá, odafigyeltek a saját játékukra, a taktikai utasításaimra és egymásra is. A győzelem igazi csapatmunka volt, mindenki kivette belőle a részét. Nagyon jó hangulatban zártuk a napot, örülök, hogy a lányok végre új impulzusokat kaptak, remélem ezekből csak töltődni fognak.

 

Duduka Ingrid edző

 

2021.04.13.