Leány OMB: negyedik hely Budaörsről

Az előkelő negyedik helyet szerezte meg a Kaposvári Röplabda Akadémia KÉK elnevezésű együttese a leány Országos Mini Bajnokság budaörsi tornáján. Ékes Erika és Horváth Alexandra tanítványai két győzelemmel és egy vereséggel léptek tovább csoportjukból, majd a BVSC és az MTK is jobbnak bizonyult náluk. A lányok ebben az évadban eddig egy első, egy második és egy negyedik helyet könyvelhettek el, amivel az összetett ranglistán, a Szeged mögött, a második helyet foglalják el az 55(!) csapatos mezőnyben. 

BESZÁMOLÓ
LEÁNY OMB, Budaörs, 2017. november 26. vasárnap

Csoportbeosztás: RÖAK Kaposvár KÉK, KÖZGÁZ, MTK Budapest, Emericus KSE

Első mérkőzésünket az Emericus KSE csapatával játszottuk. Ahhoz képest, ahogy az első mérkőzéseken szoktunk játszani, összeszedetten és koncentráltabban játszottunk a megszokottnál, sima 3-0 arányú győzelmet arattunk.
Eredmény: 3-0 (75-34).

A második mérkőzésünkön az MTK Budapest csapatával kerültünk össze. Meglepett minket az ellenfél felállása, védekezésben a nem megszokott csillag alakzatban védekeztek, amivel sajnos a további szettekben sem tudtunk sajnos mit kezdeni.
Eredmény: 0-3 (50-76)

A csoportmérkőzések utolsó mérkőzése a KÖZGÁZ csapata ellen volt. Különösen kértem a koncentrált játékot, a taktika betartását. Többféle felállási variációt próbáltam ki, mivel az eredmény nem számított (a KÖZGÁZ csapatában 8/7 gyereknek volt csak érvényes sportorvosi engedélye)
Eredmény: 3-0 (75-0)

A keresztjátékban az BVSC -Zugló csapatával találkoztunk. Az első szettben sok hibával játszottunk, ami megbosszulta magát 25:19 arányú vereséget szenvedtünk. A második játszmában a második csapat hozta a magabiztos szép játékot, mellyel sikerült egyenlítenünk, és kiharcolnunk a mindent eldöntő 3. játszmát. (25-18) A harmadik (rövidített) játszmában 8-2-es vezetéssel fordultunk, majd még vezettünk 12-8-ra, majd jött 1-2 igen súlyos játékvezetői hiba (mindkét oldalra!!!), így alakult ki a 14-16 -os végeredmény.
Eredmény: 1-2 (58-59)

A harmadik helyért ismét az MTK Budapest csapatával találkoztunk, ezen a mérkőzésen is az ellenfél védekezése okozott fejfájást, amely mellé még a fáradtság is párosult, így sima 2-0 arányú vereséget szenvedtünk.
Eredmény: 0-2 (26-50)

OMB U13 Budaörs
2017. november 26. vasárnap
Torna végeredménye:
1.Szeged
2.Bvsc-Zugló
3.MTK
4.Kaposvár
5.Sümeg
6.Emericus
7.Budaörs
8.Közgáz

Ékes Erika, Horváth Alexandra
edzők

 

A KÉPEN
Álló sor (balról): Imreh Dorka, Fodor Zoé, Péterfai Jázmin, Honfi Katalin, László Tamra, Varga Kitti
Térdelnek: Takács Annamária, Niklai Jázmin, Berdár Hanna, Németh Mercédesz, Tóth Sára

2017.11.29.