Leány OMB: hatodik helyen a RÖAK Kék Szombathelyen

A hatodik helyet szerezte meg a RÖAK „Kék” együttese a leány OMB szombathelyi fordulóján.

Beszámoló

December 2-án, a leány OMB 2. fordulóján vett részt a RÖAK „Kék” csapata Szombathelyen. A versenyen 6 csapat mérkőzött két csoportban, ahol körmérkőzéses rendszerben folytak a küzdelmek, majd keresztjáték után a helyosztók következtek. Az eredeti kiírásban alsó keresztjáték volt megadva, de utolsó nap módosították a lebonyolítást felső keresztjátékra, így két vereség után csak az 5-6. helyért tudtunk játszani. (Ezzel e lebonyolítással több csapat nem értett egyet, mi az alsó ági keresztjátékot igazságosabbnak tarjuk és ha hazai versenyt szervezünk, így szeretnénk a lebonyolítást 6 csapat részvételénél)

Eredményeink:
Csoportban:
Szombathelyi Sportiskola – Röak „Kék” 3:0
Röak „Kék”- Budaörsi DSE 1:2
Helyosztó:
Röak „Kék” –Röak „Sárga” 0:2

A csoportmérkőzéseken két szoros mérkőzést játszottunk, sok nyitást rontottunk, de az ellenfelünk egy kicsit rutinosabb volt nálunk, így 2 vereséggel zártuk a csoportmérkőzéseket. A másik csoport erősebbnek bizonyult és a helyosztón az 5-6. helyért a nálunk erősebb RÖAK „Sárga” csapatával szemben maradtunk alul, így a 6. helyezést értük el.
Jók: Győr Rebeka, Klug Eliza, Szép Stella
Csapat tagjai: Cohill Glória, Ferencz Emese, Győr Rebeka, Klug Eliza, Papp Vivien, Szép Stella, Szita Luca, Domokos Liza, Banda Liliána

Edző: Kertész Gabriella

2018.12.08.