Leány OMB-döntő: a kaposváriak a 12. helyen

A tabellán a nyolcadik helyet elfoglalva érkezett a Kaposvári Röplabda Akadémia a 12 csapatos országos mini döntőbe. A szezon során 16 versenyen vehettek részt az egyesületek, és gyűjthették a pontokat a fináléba jutáshoz. Az alapszakasz alatt három egylet emelkedett ki a mezőnyből. A Vasas és az érdi Delta mellett a BRSE végzett legtöbbször a dobogó legmagasabb fokán, így a végső versenyen is az igazi kérdés az volt, hogy ezen a két napon kinek melyik érem kerül majd a nyakába.

A kaposvári csapat a csoportmérkőzések során a Békéscsaba és a Szolnok gárdájával találkozott.

Lányaink a szolnoki egylet ellen magabiztos, szép játékkal 2-1 arányú győzelmet arattak, majd következett a nehezebb falat, a Békéscsaba csapata. A csoport második mérkőzésén az éremesélyes csabaiakat az első szettben sikerült meglepni (25-23-ban maradtunk alul), majd a következő második és a harmadik játékrészekben érvényesült a csabaiak erőfölénye és magabiztosan hozták a 3 szettig tartó mérkőzést 3:0 arányban.

A következő mérkőzésen a kaposvári lányok a Szombathellyel kerültek szembe. Az első szett szép játékkal a kaposvári lányoké lett, a második szettet a feljavuló játékot mutató Szombathely nyerte meg, következett a mindent eldöntő 3. játékrész, melyben a végén jobban koncentráló Szombathely örülhetett a legjobb 8 csapat közé jutásnak.

Vasárnap a helyosztókon a Dabronc csapata következett soron a 9-12. helyért kiírt mérkőzéseken. Az első szettben ismét nagyon szépen játszott a kaposvári gárda, megszerezte a vezetést 1-0, majd következett a második csapatok harca, amiben alulmaradtak, majd a mindent eldöntő szettben egy forgás hibát fújtak a lendületben lévő csapat ellen, ami fejben teljesen megzavarta a lányokat, és nyert helyzetből kicsúszott a mérkőzés a kezükből 1-2-re a Dabronc csapata nyerte meg az összecsapást. Így a kaposvári alakulat a 11-12. helyért játszhatott az MTK csapatával. Hiába próbálkozott a kaposvári együttes egy új felállással, a jobb erőnléttel rendelkező MTK 2:1 arányban hozta a mérkőzést, így a RÖAK végül a 12. helyet szerezte meg. Összességében dicséret illeti a lányokat, az ország 12. legjobb csapata lett a 30 csapatos mezőnyből.

Végeredmény:

1. Delta Érd
2. Vasas
3. BRSE
4. Szeged
5. Gödöllő
6. UTE
7. KESI
8. Szombathely
9. Szolnok
10. Dabronc
11. MTK
12. RÖAK

A csapat tagjai:

Bánfai Laura
Blum Vanda
Bodrogi Sára
Pácsonyi Petra
Paizs Luca
Pap Nikolett
Pavlovics Tímea
Péterfai Jázmin
Szabó Regina
Tóth Sára
Zádori Dóra
Edző: Ékes Erika

Ékes Erika edző


2017.05.04.