Lacombe Zsófia: sportigazgató a Kaposvári Röplabda Akadémián

Lacombe Zsófia személyében sportigazgatóval erősödött a közelmúltban a Kaposvári Röplabda Akadémia vezetése. Az idén tíz éves utánpótlás műhely, amely az ország egyik legrégibb és legnagyobb bázisa ebben a sportágban, a jövőben is szeretné a tehetségeket nevelni, a leány és a fiú vonalon egyaránt.

A fiatal sportvezető remek játékos pályafutást tudhat a magáénak, 43-szor szerepelt a válogatottban, a nyolcesztendőnyi franciaországi élet során pedig meghatározó tapasztalatokkal gazdagodott. A három diplomás, három nyelven beszélő Lacombe Zsófiát nem csak az első hetek tapasztalatáról és terveiről faggattuk, hanem az utánpótlás helyzetéről és lehetőségeiről is véleményt kértünk tőle.

Sokan találgatták az elmúlt hetekben, hol és milyen pozícióban folytatod a karrieredet az élsportolói pályafutás befejezése után. Végül hogy döntöttél, mi a feladatod, és hogy tetszik ez a munka az első hónap után?

Kaposváron kaptam egy remek lehetőséget, a Röplabda Akadémia sportigazgatója lettem – kezdte a beszélgetést Lacombe Zsófia. – Szerencsére egy jó alapokon nyugvó, tíz éve működő rendszerbe érkeztem, ahol olyan szakemberekkel dolgozhatok együtt, mint Simonné Kutas Zita és Demeter György. Július elsején kezdtem a munkát, és elég mozgalmas volt az első hónap: az ismerkedés és a napi ügyek elintézése mellett a leány és a fiú szakosztály csapatainak összetételéről, az edzők személyéről és a felkészülés menetéről is többször egyeztettünk. Május óta várjuk a döntést, hogy bekerülünk-e az államilag elismert sportakadémiák közé. Ha a döntés pozitív lesz, az hatalmas lökést adhat nekünk ahhoz, hogy az országban egyedüliként, női és férfi akkreditált nevelőközpont legyünk és magas szinten dolgozzunk a sportág jövőjéért. Az elmúlt hetekben én is megtapasztaltam, hogy Kaposváron minden adott ehhez a munkához. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az általános iskolából kikerülve egy olyan életpályamodellt tudjunk ajánlani a kiválasztott gyerekeknek – és közvetve a családjuknak is -, ami elkíséri őket az egyetemista éveik végéig. Mindezt úgy, hogy közben profi röplabdásokat nevelünk belőlük.

Annak idején, profi játékosként hogy tervezted a jövődet, volt-e konkrét elképzelésed arról, mivel szeretnél majd foglalkozni?

Gyerekkoromtól kezdve a röplabda mellett iskolába jártam, az egyetem után pedig volt szerencsém testnevelőként és edzőként dolgozni a régi középiskolámban. Pedagógus családból származom, van érzékem a gyerekekhez, de mindig is ott motoszkált bennem, hogy más területen is kipróbálnám magamat. 2011-ben döntöttem úgy, hogy külföldre igazolok. Ekkor már 24 éves voltam, de 3 diploma volt a zsebemben. Akkor azt mondtam magamnak, most egy pár évet tényleg csak a röplabdára és magamra fókuszálok, hogy a lehető legtöbbet hozhassam ki önmagamból. Az igazság az, hogy lassan alakult ki, mivel szeretnék igazán foglalkozni. Röplabdás karrierem során különféle felépítésű, költségvetésű és szemléletű klubokban játszottam, ahol nagyon jó szakemberekkel és klubvezetőkkel volt szerencsém együtt dolgozni. Viszont pár kevésbé hozzáértő emberrel is összehozott a sors. Ilyenkor mindig azt mondtam magamnak, hogy lehetne ezt jobban is csinálni. Maradhatunk alázatosak és emberségesek több százmilliós költségvetéssel a hátunk mögött, és dolgozhatunk a lehetőségeinkhez képest profik módjára akkor is, ha kevesebből gazdálkodunk. Hálás vagyok, hogy lehetőségem van a bizonyításra.

Mennyire tartottad fontosnak az élsport mellett is a tanulást, milyen iskolákat végeztél el?

A budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségiztem. A Testnevelési Egyetem gyógytestnevelő – testnevelő szakára 2005-ben a második legmagasabb pontszámmal vettek fel egy évre rá, hogy a Vasassal megnyertük a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát is. Számomra soha nem volt kérdés, hogy az iskola vagy a sport a fontosabb, mert nem tettem különbséget a kettő között. Az egyetemi évek alatt szereztem meg a röplabda edzői végzettségemet is. Marketing és kommunikációs felelősként, valamint technikai vezetőként is dolgoztam Franciaországban férfi és női csapatoknál a hazaköltözésünk előtt.

Mennyire és miben lehet kamatoztatni azt, hogy évekig Franciaországban éltél?

200 %-ban… Mára elmondhatom, hogy magyar-francia kettős állampolgár vagyok. Hasznos kombináció ez, megvannak a harcos, tisztelettudó és hierarchikus rendszerben nevelkedett gyökereim. Ugyanakkor mindig minden élethelyzetnek a pozitív oldalát keresem, és azt, hogy hogyan tanulhatnék akár egy kudarcból is. Ez a mentalitás már külföldön ragadt rám.
Nem utolsó sorban három nyelven beszélek ebből kettőt anyanyelvi szinten, ami egyértelműen a francia évek gyümölcse.

Mennyire volt nehéz „visszaszokni” a magyarországi körülményekhez?

Egyáltalán nem volt nehéz, hiszen mire visszajöttem, addigra már itthon is jó körülmények között lehetett röplabdázni. Az én családom közelsége nagy segítség volt, mert a kislányunk akkor még csak másfél éves volt. A férjemmel mindketten a jég hátán is megélő típusúak vagyunk, ha volt nehézség, akkor azt is kihívásként fogtuk fel. Talán egy kicsit a tengerpart és a folyamatos napsütés, ami a hiányzik, de az idén nyáron volt bőven időnk feltölteni a készleteiket ebből is.

Mennyit változott véleményed szerint a magyar röplabda az elmúlt 5-10 évben, hogyan látod az élvonal, illetve az utánpótlás helyzetét?

A magyar bajnokság színvonala pár év alatt ugrásszerűen megemelkedett, amibe a női válogatott kiegyensúlyozott, jó teljesítményének elévülhetetlen érdemei vannak. A fiúk ilyen szempontból még kicsit váratnak magukra, de remélem, ott is beindul egy nagyobb fejlődés a következő pár évben. Az itthoni létesítmények mára bármelyik európai országban megállnák a helyüket, ahogy a bennük végzett munka is minőségi, amit a klubcsapatok nemzetközi szintű jó szereplése is évről-évre bizonyít. Itt jön a de: sajnos úgy látom, hogy nagyon kevés olyan fiatal tehetség van, akikhez bátran nyúlhatnának az évről évre egyre nagyobb eredménykényszer alatt dolgozó extraligás edzők.

Mi lehet a megoldás?

Ördögi kör ez, amiből egy több éves, jól kidolgozott tehetséggondozó programmal lehet csak kikerülni, miközben az utánpótlásedzők és a felnőtt csapat szakmai stábja összhangban dolgoznak. Profi sportolóvá válni rengeteg áldozattal jár, és a felnövekvő generáció sokszor már az érettségi előtt választani kényszerül a tanulás és a profi sport között. A cél az, hogy felkutassuk és egy egységes rendszerben a pályafutásuk elejétől foglalkozzunk azokkal a gyerekekkel, akik nem csak ügyesek, hanem jó fizikai paraméterekkel, megfelelő hozzáállással és támogató családi háttérrel is rendelkeznek. Mindemellett az iskolában is teljesítik a tőlük elvárhatót. Ez időigényes folyamat, de Kaposvár város teljes mellszélességgel mögöttünk van, ami még jobban megerősít abban, hogy hosszútávon ez a munka kifizetődő lesz.

Mik azok a területek, hol érzésed szerint a legtöbbet tudsz majd segíteni?

Az élmény még nagyon friss, ezért kicsit még játékos szemmel is látom a világot. Saját tapasztalat hogy nem egyszerű, de igenis összeegyeztethető a sport és a tanulás egyszerre. A külföldön szerzett tapasztalataimat sportvezetőként is jól tudom majd kamatoztatni. Nagy lehetőség és nem kis felelősség ez számomra, de a kihívások mindig is a legnagyobb motivációim voltak.

Néhány héttel ezelőtt egy hosszú bejegyzésben írtál arról az interneten, hogy befejezed a versenyszerű sportolást. Az azóta eltelt időszak megerősített, hogy jó döntést hoztál?

Teljes mértékben. Volt még bennem 1-2 év, de amikor a mérleg két oldalát összehasonlítottam, a mostani magasan nyert. A karrierem, az egészségem és nem utolsó sorban a családom szempontjából is a legjobb döntés született! Az utóbbi egy hónap ebben csak még jobban megerősített. Annak viszont nagyon örülök, hogy tűzközelben dolgozhatok tovább.

Hiányzik a játék?

A fentiek tükrében nem. Én hiszek abban, hogy mindig minden okkal történik és kiváltságként tekintek arra, hogy a csúcson hagytam abba. Az a hitvallásom, hogy a múltra csak jó szívvel gondolni, a jelent megélni, a jövőt pedig tárt karokkal várni kell.

Hogy építitek fel az életeteket Kaposváron? Férjednek is komoly munkája van, a kislányotoknak is új a környezet, de közel van a Balaton is…

Hosszú távra tervezünk Kaposváron. Egyedülállóként sem egyszerű történet szezonról szezonra új városba költözni, nekünk ebből családostul is kijutott. Louisa rendkívül alkalmazkodó és talpraesett kislány, de most már neki is szüksége van egy kis állandóságra.
Édesapám által családi kötődésem is van Kaposvárhoz, a balatonfenyvesi nyaralónk pedig csak 40 perc, ahol már a tenger sem hiányzik annyira…

 

NÉVJEGY

Név: Lacombe Zsófia (Takács Zsófia)
Született: Budapest, 1987. 02. 12.
Klubjai játékosként:
Vasas Óbuda 2004-2006
BSE-FCSM 2006-2009
Vasas Óbuda 2009-2011
Volley Club Marcq-en-Barceul 2011-2013
Nancy Volley-Ball 2013-2014
Municipal Olympique Mougins Volley Ball 2014-2015
Nimes Volley-Ball 2015-2016
Istres Provence Volley 2016-2017
Nimes Volley-Ball 2018-2019
UTE Budapest 2019-2020
Fatum Nyíregyháza 2020-2021

Legjobb eredményei:
3-szoros magyar bajnok
3-szoros magyar bajnoki ezüstérmes
2-szeres magyar bajnoki bronzérmes

3-szoros Magyar Kupa-győztes
1-szeres Magyar Kupa-ezüstérmes
2-szeres Magyar Kupa-bronzérmes

Válogatottság: 43.

 

Sportcsaládban nőtt fel
Lacombe Zsófia 4 gyermekes sportcsaládban nőtt fel. Gyerekkorában atletizált, a röplabdát 11 éves kezdte el Czah Éva edzésen, az akkori RSE-ben. 13 évesen került a Vasasba, és egy évre rá már a felnőtt csapatban találta magát, a keret legfiatalabb tagjaként. Itt összesen 8 évet, a BSE-ben pedig 3 évet töltött el. 2010-ben diplomázott gyógytestnevelő-testnevelő szakon, és tanított is egy évet a Toldy Ferenc Gimnáziumban, ahol a fiú röplabda csapatával diákolimpiai bajnok lett. 2011-ben jött a lehetőség, hogy Franciaországba igazoljon, és egy pillanatig sem volt kérdés, hogy kipróbálja magát külföldön. Nyolc év után tért haza, immár feleségként és anyukaként, és a remek pályafutást egy magyar bajnoki címmel és egy Magyar Kupa-elsőséggel zárta le Nyíregyházán, 2021 tavaszán.

 

 

 

 

2021.08.02.