Kaposváriak az utánpótlás válogatottakban

Bögöly Gábort és Keen Cameront Szlovákiában, Szabó Barnát Horvátországban szólították pályára.
Kaposvári röpisek is érdekeltek voltak a két ünnep között rendezett hagyományos utánpótlás MEVZA válogatott röplabdatornákon. A Zarka Péter vezette ifjúsági fiú válogatottat – a soraiban a Fino-Kaposvár két játékosával, Keen Cameronnal és Bögöly Gáborral – a szlovákiai Stará Lubovnában, az ifi leány együttest pedig hazai környezetben, Pannonhalmán szólították pályára.

A fiúk két vereséggel nyitottak a csoportjukban, míg a helyosztókon Izraelt legyőzték, Ausztriától pedig kikaptak, így a hatodik helyen zárták a hét korosztályos nemzeti együttest felvonultató hagyományos mérkőzés-sorozatot. A lányok győzelem nélkül maradtak, így nekik csak az utolsó hely jutott.

Az Izrael elleni találkozón a második játszma közepén Keen Cameronnak egy sáncolás után kifordult a bokája, így számára idő előtt véget ért a szlovák MEVZA-torna.

 

Ifjúságiak – fiúk

Stará Lubovna (Szlovákia)

A csoportmérkőzéseken: Horvátország–Magyarország 3–0 (21, 24, 18); Csehország–Magyarország 3–0 (19, 22, 17). Az 5–7. helyekért: Magyarország–Izrael 3–2 (–23, 16, 17, –20, 14); Ausztria–Magyarország 3–1 (21, –18, 27, 19).

A végeredmény (hét csapat): 1. Csehország, 2. Szlovákia, 3. Szlovénia, 4. Horvátország, 5. Ausztria, 6. Magyarország, 7. Izrael.

 

Ifjúságiak – leányok

Pannonhalma

Eredmények: Szlovákia–Magyarország 3–0 (22, 14, 24); Szlovénia–Magyarország 3–1 (23, –13, 20, 20); Ausztria–Magyarország 3–2 (–12, –12, 22, 20, 15); Csehország–Magyarország 3–2 (–19, 23, –22, 18, 6); Horvátország–Magyarország 3–0 (18, 12, 8).

A végeredmény (hat csapat): 1. Szlovénia, 2. Csehország, 3. Szlovákia, 4. Ausztria, 5. Horvátország, 6. Magyarország.

A serdülő fiú nemzeti együttes – amelynek tagja volt Szabó Barna, a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely reménysége is – és a leány válogatott Horvátországban, Sibenikben lépett pályára. A fiúknak ezüst jutott, miután csak a legutolsó fellépésükön Csehországgal szemben maradtak alul, míg a leányok (két győzelemmel és három vereséggel) bronzéremmel térhettek haza.

 

Serdülők – fiúk

Sibenik (Horvátország).

Eredmények: Magyarország– Szlovénia 3–1 (23, 22, –17, 19); Magyarország–Horvátország 3–1 (–24, 12, 14, 14); Magyarország–Ausztria 3–2 (–17, 11, 13, –20, 7); Magyarország–Szlovákia 3–1 (25, –23, 14, 18); Csehország–Magyarország 3–1 (22, 20, –21, 16).

A végeredmény (hat csapat): 1. Csehország, 2. Magyarország, 3. Szlovénia, 4. Szlovákia, 5. Ausztria, 6. Horvátország.

 

Serdülők – leányok

Sibenik (Horvátország)

Eredmények: Szlovénia–Magyarország 3–0 (24, 15, 22); Magyarország–Horvátország 3–0 (24, 21, 15); Magyarország–Ausztria 3–0 (23, 21, 22); Szlováka–Magyarország 3–2 (16, –23, 23, –17, 14); Csehország–Magyarország 3–1 (–26, 13, 12, 11).

A végeredmény (hat csapat): 1. Szlovénia, 2. Csehország, 3. Magyarország, 4. Horvátország, 5. Szlovákia, 6. Ausztria.

 

2016.01.05.