Kaposvári párosok is rajthoz állnak a dunaújvárosi ob-fordulón

Pénteken kezdődik az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság harmadik, dunaújvárosi fordulója. A nevezésekhez képest végül egy-egy visszalépés történt, de akadt számos párcsere is, de végül 35 női és 29 férfi kettős próbál szerencsét a hétvégén. Az óriási érdeklődés egyrészt annak köszönhető, hogy ez az utolsó verseny, amin kiharcolhatják a párosok az ob-döntőbe kerülést…

Pénteken kezdődik az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság harmadik, dunaújvárosi fordulója. A nevezésekhez képest végül egy-egy visszalépés történt, de akadt számos párcsere is, de végül 35 női és 29 férfi kettős próbál szerencsét a hétvégén. Az óriási érdeklődés egyrészt annak köszönhető, hogy ez az utolsó verseny, amin kiharcolhatják a párosok az ob-döntőbe kerülést, illetve az itt megszerzett pontszámok az utánpótlás országos bajnokság fináléba kerüléshez is beszámít. A mezőnyben a Kaposvári Röplabda Akadémia strandröplabda szakosztályának több versenyzője is ott lesz.

Ami a női mezőnyt illeti, a tatai ezüstérmes Kovács-ikrek közül Dóra válla nem jött helyre, ezért idén már nem versenyez, s helyére Dégi Barbara ugrott be. Az utolsó pillanatban aztán egy másik GRC-s páros, ugyancsak sérülés miatt volt kénytelen visszalépni: a Tatán harmadik, Nyíregyházán pedig negyedik Kiss Viktória és Oláh Vivien közül utóbbi szenvedett térdsérülést, s így már cseréről sem lehetett szó, nekik vissza kellett lépniük.

A férfiaknál inkább a cserék domináltak, a legjelentősebb változás, hogy a nyíregyházi harmadik Bán Viktor és Jánossy Bálint ezúttal nem együtt indul. Előbbi ugyanis tavalyi párjával, Rozgonyi Bálinttal – egy éve két felnőtt fordulón voltak aranyérmesek – indulnak majd az U22-es Európa-bajnokságon, és a mostani forduló lesz számukra a főpróba. Jánossy így viszont a veterán, Nyíregyházán ötödik helyig jutó Rácz Lászlóval indul a mostani verseny selejtezőjében.

Ami egyébként utóbbi lebonyolítását illeti, 16-os, kétvereséges vigaszágas táblát rendeznek számukra az első napon is, a nőknél viszont csak egyenes kieséses rendszerben lehetett megrendezni a selejtezőt a nagy létszám miatt. A pénteki küzdelmek 10 órakor kezdődnek, míg szombaton 9 órától játszanak a párosok. Ahogyan azt már megszokhattuk, a találkozókat az m4sport.hu honlapon lehet majd követni, de a vasárnapi döntőket az M4Sport televízió élőben közvetíti – írta a hunvolley.hu

A Kaposvári Röplabda Akadémia strandröplabda szakosztálya öt fővel képviselteti magát. A listavezető női páros egyik tagja, a Lutter Eszter oldalán induló Szombathelyi Szandra július elseje óta a RÖAK játékosa, és a duó ezúttal is győzelmi esélyekkel áll rajthoz. A Lutter Liza, Szombathelyi Kitti egység erre a versenyre állt össze, és szeretnénk tisztességesen helytállni; csakúgy, mint az Antal Anett, Witz Viktória duó. Ez utóbbi két páros pénteken, a selejtezőben kezdi meg dunaújvárosi szereplését.

2018.07.18.