I. RÖAK Mini Vegyes Kupa – pályán a jövő reménységei

Nagyszabású utánpótlás röplabda tornát rendeztek a hétvégén a kaposvári Kodály iskola tornatermében. A mini korosztálynak kiírt I. RÖAK Mini Vegyes Kupán nyolc csapat vett részt. A Kaposvári Röplabda Akadémia négy együttessel indult a viadalon, melyek közül kettő is a dobogón végzett.

Látványos megoldásokat is láthattak az érdeklődők a Kaposvári Röplabda Akadémia által szervezett utánpótlás tornán. A mini korosztályban még együtt játszanak a fiúk a lányokkal, így volt ez vasárnap a Kodály iskolában is. A rangos megmérettetésre a házigazdák négy alakulata mellett a megye határain túlról is érkeztek együttesek.

– Az akadémia színeiben először rendezünk egy mini tornát, nyolc csapat részvételével. Az akadémia színeiből két fiú csapatot és két lány csapatot indítottunk, de itt vannak még Sümegről, Dabroncról és Székesfehérvárról – mondta Ágfalvi Krisztina edző, Kaposvári Röplabda Akadémia UMSE-től.

– Nagyon jó felkészülési torna. Szoktunk Kaposvárra járni. Ezek a csapatok, akik itt játszanak, mindegyik szinte rendez tornákat. Itt Kaposváron nagyon kulturált körülmények között, kényelmes helyen folynak a mérkőzések. Azt gondolom, hogy ez minden csapatnak jó célt szolgál a felkészülésében – tette hozzá Nagy Róbert edző, Székesfehérvárról.

A csoportmérkőzések után körvonalazódni látszódtak az erőviszonyok. A kaposváriak „A” jelű leány csapata jól kezdte a tornát és a végső győzelemre is esélyes volt.

– Szerintem jól játszottunk, minden meccset megnyertünk eddig nagy hajrában, és szerintem esélyesek vagyunk akár az aranyéremre is – fogalmazott Rucz Réka, Kaposvári Röplabda Akadémia UMSE játékosa.

Az akadémia fiú „A” csapata is szépen teljesített a csoportjában. A kaposvári csapatot erősíti Fenyő Balázs is, aki eddig szurkolóként járt ki a meccsekre. Pár hónapja azonban már ő is űzi ezt a népszerű játékot.

– Apukám újságíró és sokszor a röplabdameccsre is kijárok vele, és már untam a nézést, így inkább elkezdtem én is – mondta Fenyő Balázs, Kaposvári Röplabda Akadémia UMSE játékosa.

A magyar röplabdának valóban nagy szüksége van az utánpótlásra. A szakértők is azt szeretnék, hogy minél több gyermek ismerkedjen meg ezzel a sportággal. A legtehetségesebbek akár a város NB I-es csapataiban is játszhatnak majd a későbbiekben.

– Nagyon örülök, hogy ez a minitorna Kaposváron most már nem először zajlik, és nagyon sok tehetséges gyereket látok itt, akikre oda kell figyelnünk, hogyha valóban az MCM-Diamant és a Fino utánpótlását keressük közöttük. Lábas Judit csapatában, tehát az „A” csapatban több nagyon szép növésű, magas lányt látunk, akik technikailag is képzettek, és főleg az, hogy látszik, hogy szeretik a játékot – hallhattuk Vermesné dr. Merő Zsuzsanna elnökségi tagtól.

A Kaposvári Röplabda Akadémia csapatai közül a Lábas Judit edzette együttes érte el a legjobb eredményt a tornán. Kotormán Rékáék az előkelő második helyen végeztek. Az aranyérmet a jó erőkből álló dabronciak szerezték meg, míg a dobogó harmadik fokára az Ágfalvi Krisztina edzette kaposvári fiú együttes léphetett fel.

2013.02.19.