Hatodik hely a székesfehérvári tornán

2015. október 17-én, a Székesfehérváron rendezett 6 csapatos tornán vett részt a Kaposvári Röplabda Akadémia fiú gyermekcsapata. 

A 3-as csoportban a Kecskemét Arany iskolával és a Sümeggel kerültünk össze. Az első mérkőzésünket a Kecskeméttel játszottuk, és álmosan, lelketlenül álltunk a pályán, 6 pontos előnyről vesztettük el az első szettet, majd a mérkőzést 2:0-ra. A következő ellenfél Sümeg csapata volt, és tudtuk, hogy ha győzünk, körbeveréssel és kis szerencsével még bejuthatunk a 4-es döntőbe. Ezen a mérkőzésen a fiúk mindent megpróbáltak, sikerült 2:0-ra nyerni, de 2 ponttal lemaradva, csoport harmadikként már csak az 5.-6. helyért játszhattunk. A Székesfehérvár ellen a mérkőzés 2/3-ig uraltuk a helyzetet, aztán mint a léggömb, amiből kieresztik a szuflát, újra feladva, küzdés nélkül vereséget szenvedtünk. A tornán a 6. helyet szereztük meg.

Az előző OGYB-hez képest a pozitívum, hogy egy erős Sümeget megvertünk, de sajnos, mint CSAPAT, még mindig nem tudunk működni. Nincs a csapatban egy igazi vezéregyéniség sem, aki összefogná a pályán a játékosokat, mindenki a saját teljesítményét tartja elsődlegesnek, a többiekben csak a negatívumokat látja, illetve a felelősség áthárítása történik. A szakmai munka mellett, sokkal nagyobb részben ezt a problémát kell megoldani. A mezőnyt nagyjából megismerve, csapatunk, képességei és adottságai alapján sokkal többre képes, de a mentalitásbeli változás ehhez elengedhetetlen.
Ezen a kupán a csereként beálló Fenyő Balázs és Rajnics Márton nyújtott egyenletes teljesítményt, ami azért kiemelendő, hogy másfél hónapja vannak a gyermek csapatban.

A csapat tagjai:
Csordás Barnabás
Embersics levente
Fenyő Balázs
Göcz Bálint
Jámbor Dávid
Komáromi Attila
Maráczi Gergő
Pusztai Olivér
Rajnics Márton
Vimola Márk

Sántosiné Oláh Edit edző

2015.10.20.