Harmadik hely az OGYB-elődöntő első fordulójában

Hiába kezdett jól, végül kikapott a Sümegtől a Kaposvári Röplabda Akadémia fiú gyermekcsapata az országos elődöntő első, hazai rendezésű fordulójában. A címvédő ezután a Kecskeméttől is vereséget szenvedett, majd megverte a Malév gárdáját, így nehéz, de nem reménytelen helyzetből várja a második játéknapot. 

Harmadik hely az OGYB-elődöntő első fordulójában
Hiába kezdett jól, végül kikapott a Sümegtől a Kaposvári Röplabda Akadémia fiú gyermekcsapata az országos elődöntő első, hazai rendezésű fordulójában. A címvédő ezután a Kecskeméttől is vereséget szenvedett, majd megverte a Malév gárdáját, így nehéz, de nem reménytelen helyzetből várja a második játéknapot.

Az elődöntő 1. fordulóját Kaposváron rendeztük, a csapat szerkezete megváltozott, 1 játékos –Csordás Barnabás – saját kérésére a serdülő csapathoz került, morálisan egységesebb lett a csapat. Érkezett 1 új játékos, 3 hete látogatja az edzéseket- Tóth Máté- vele kiegészülve, reménykedve készültünk a mérkőzésekre. A Kecskemét, a Sümeg és a Malév csapatával kerültünk egy csoportba, ahonnan az első és a második helyezett jut az országos döntőbe.

Az 1. mérkőzésünk jól indult a Sümeg ellen, az 1. szettet megnyertük, aztán, mint a lufi, kipukkadva, 3:1-re kikaptunk. Értetlenül állok a dolog előtt, egy magabiztos 1. szett után, hitet vesztve, hullámzó egyéni teljesítményekkel, sokszor alapvető hibákkal, felelősségtelenül játszva hogy lehet a pályán lenni!?

A 2. mérkőzésen a kiegyensúlyozott Kecskeméttől 3:0-ra kaptunk ki, majd a Malév csapatát 3:0-ra megvertük. Az 1. fordulót így a 3. helyen zártuk.

A feladóink sajnos nagyon rossz napot fogtak ki, pontatlan feladások, rengeteg nyitásrontás, sima labda rossz és be nem játszása, egyéni teljesítmények csapat elé helyezése jellemezte a játékunkat.

Ezzel nehéz helyzetbe kerültünk, de nem lehetetlen a továbbjutás kiharcolása. A 2. forduló ugyanezekkel a csapatokkal április 15-16-ai hétvégén, Sümegen lesz. Amennyiben fejben oda tudjuk tenni magunkat, és a Sümeg ellen 3:0-s győzelemmel tudunk visszavágni, sikerülhet a továbbjutás.

A csapatból egyre jobb teljesítményt nyújtott Tóth Máté és Osváth András. Több mint 2 hónap kihagyás (sérülés) után- Jámbor Dávid újra játszott, kiegyensúlyozott mezőnymunkájára nagy szükségünk van.

Tatár Mihály fiú Országos Gyermek Bajnokság, elődöntő, Kaposvár, 2016. 03. 06.
A csapat tagjai:
Burucz Márk
Embersics Levente
Fenyő Balázs
Jámbor Dávid
Komáromi Attila
Maráczi Gergő
Osváth András
Pusztai Olivér
Rajnics Máté
Szitás Benjamin
Szokolai Balázs
Tóth Máté
Vimola Márk

Sántosiné Oláh Edit edző

2016.03.07.