Elhunyt Kökényesy Péter

Nyolcvanöt éves korában elhunyt Kökényesy Péter kaposvári röplabdaedző.

Az elismert somogyi szakember 1928-ban született, Técsőn, a mai Ukrajna területén. Fiatalon a labdarúgásnak hódolt, Lengyeltótiban, majd 1954-től Kaposváron a Bástyában és a Vörös Meteorban játszott a sziklakemény védő. A Kaposvári Kórház Tüdőgondozó Intézetének egykori ernyőkép-szolgálatvezetője később sportágat váltott, egyik alapítója lett munkahelyén a Kaposvári Lendület női röplabdaklubjának. Ő lett az edző is. Irányításával 1967-ben az együttes feljutott az NB I-be. Ezt követően a gazdát s nevet váltó csapattal a Kaposvári Vasas Izzónál folytatta munkáját. Távozása után 1973-tól a röplabda utánpótlás-nevelésbe kapcsolódott be, sok éven át dolgozott a Kaposvári Sportiskolánál. Az NB II-ben szereplő fiatal lányokkal is megállták a helyüket. Gyümölcsöző munkája eredményeként a keze alól válogatottak sora nőtt fel: Kutas, Anker, Nagy Zita, majd újabb korosztályok következtek olyan nevekkel, mint Marek, Novák, Pap, aztán Bódis, Pintér, a Lengyel- és a Varga-testvérek. Az aktív sportmunkától 1994 végén búcsúzott. Elismerései: Somogy Sportjáért (1994), Életműdíj (2010).

Kökényesy Péterre Kun Zoltán 2010-es interjújával emlékezünk.

Büszke lehet élete művére

A 2010-es Somogyi Sportgálán vehette át életműdíját Kökényesy Péter. A megyében minden évben megválasztják a legjobb sportolókat, és most három új díjat alapítottak. Az életműdíj feltétele: hetvenéves életkor elérése, és negyven év sportban végzett munka. Az 1928-ban született  röplabdaedző harminc évet dolgozott kedvenc sportágában. Elismerését dörgő vastaps kísérte.

Nem titkolom, ezúttal elfogultan írok egy olyan emberről, akit közel húsz esztendeje ismerek, és soha rosszat nem hallottam róla. Remek nevelőedző, kedves, gondoskodó alkat, egész életét csak elismeréssel lehet illetni. Talán ezért is örültem nagyon, amikor a közelmúltban rendezett Sportgálán életműdíjat vehetett át. A Somogy Megyei Sportszövetség idén alapította a díjat, s a jelöltek közül egyhangúlag szavaztak Kökényesy Péterre. A döntés helyességét már a gálán dörgő vastaps is bizonyította, ám akivel csak e témáról beszéltem azóta, valamennyien egy véleményen voltak az ítészekkel.
Az a megtiszteltetés ért, hogy az idős sportember lakásán látott vendégül, ahol egykori tanítványával, későbbi edzőkollégájával, Vermesné Merő Zsuzsával együtt idéztük fel életének fontos állomásait

– Volt már a piacon, Péter bácsi?
– Ó, persze, már reggel megyek a friss tejért meg a péksüteményért – válaszolja, miközben betessékel a nappaliba, és ragaszkodik, hogy a kényelmes, békebeli fotelben foglaljak helyet. Sokáig nem kell kutatnom a szememmel, a családi fényképek között ott díszeleg a frissen kapott életműdíj is.
– Técsőn született. Mikor került Somogyba?
– A mai Ukrajna területén található ez a település, ahol édesapám képviselő volt. A háború után azonban el kellett hagynunk az otthonunkat. Fonyódon volt egy házunk, így Budapest érintésével előbb odamentünk, végül Lengyeltótiban telepedtünk le. Apám ügyvéd lett, én pedig az akkor még működő kórházban kezdtem dolgozni. A megszűnés előtt onnan távozó főnököm hívott engem is, hogy tartsak vele Kaposvárra a Tüdőgondozóba.
– Úgy tudom, először a labdarúgást választotta.
– Két sportágat is űztem egyszerre. A foci mellett a nagykárolyi gimnáziumban (ma Románia területén fekvő város) a röplabdával is megismerkedtem. Lengyeltótiban aztán igazolt labdarúgó lettem, majd a megyeszékhelyre kerülve a Bástya és a Vörös Meteor együttesében játszottam védőként.
– Mikor lett fontosabb a röplabda?
– A foci mellett Kaposváron már röplabdáztam is. A cukorgyári csapatban szerepeltem, ahol Kovács Rezső volt az edző. Róla nevezték el a téli felkészülési tornát is. Kiváló tréner, nagyon rendes ember volt. Edzői pályám a kórházi női csapattal, a Lendülettel indult. A dolgozók a megyei bajnokságban ütötték a labdát. Bodosi Mihály osztályvezető főorvos 1963-1964 körül hívott, és kérte, vegyem át az együttest. Ez lett a város első számú csapata, ide igazoltak a legjobb röplabdázók. Egyre jobb eredményeket értünk el már az NB II-ben, majd 1967 őszén megnyertük a bajnokságot, és feljutottunk az élvonalba. A következő években sokat lifteztünk, kiestünk, visszakerültünk, annak függvényében, hogy milyen erős kerettel dolgozhattunk. A hetvenes évek elején szűnt meg a Lendület, és vett át bennünket a Vasas Izzó, én pedig átadtam a helyemet. Kétéves szünet után az utánpótlással kezdtem dolgozni.
– Szinte felsorolni sem lehet, mennyien ismerkedtek meg az ön révén a röplabdával. Gyümölcsöző időszak volt, hiszen egy jól felépített rendszer részeként dolgozott.
– Igen, mert a Kaposvári Sportiskola csapata nemcsak a diákversenyeken indult, hanem a mainál erősebb szintet képviselő NB II-ben is pályára lépett hétvégenként. A lányok pedig mérkőzésszituációban alkalmazhatták az edzésen tanultakat. Ez volt a fejlődésük egyik kulcsa. Számos játékos hamar felkerült az Izzóhoz, s szinte mindenkit be is lehetett építeni a felnőtt együttesbe.
– Aztán egy tollvonással megszűntették a NB II-es csapatot.
– Még két évet dolgoztam kisebb korcsoportokkal, de miután megromlott az egészségem, abba kellett hagynom a munkát. Műtötték a szívemet, a szememet és a térdemet is, de mostanra már jól vagyok. Reggel a piacon kezdek, délben pedig megyek ebédelni a Kockásba. Remek a koszt, és nagyon rendes emberek dolgoznak ott, szeretek odajárni. Egy kis séta is belefér a belvárosban, de sajnos már egyre kevesebb ismerőssel találkozom. Hívtak a fiaim, hogy van náluk helyem, költözzek hozzájuk. De én már nem tudom máshol elképzelni az életemet. Az unokákkal karácsonykor és nyáron találkozom. Persze, hogy kevés, de nekik is megvan a saját életük.
Ez a végszó, kifelé menet még rápillantok a míves életműdíjra, s újfent megállapítom, jó helyre került. A legjobb helyre.
Vermesné Dr. Merő Zsuzsanna jó szívvel emlékezik vissza az elmúlt negyven évre, hiszen a kaposvári női röplabda szép eredményeket ért el. A város női röplabdacsapatát Kökényesy Péter vezette az élvonalba. „Nagyon szép emlékek kötnek Péter bácsihoz, családias volt a légkör – mondta Vermesné. – Nem csak az edzőnk, az apánk is volt egyben. Az 1968-as bajnokságban szerepeltünk az NB I-ben, aztán kiestünk, és egy osztállyal lejjebb játszottunk ezután. Később a Lendület alakult át Izzóvá. Amikor a sportiskolában megalakult a röplabdaszakosztály, őt kértük fel edzőnek, és jó néhány játékost nevelt a felnőtt csapatoknak. Tanítványaival az NB II-ben is megállták a helyüket.
Kökényesy Péter keze alatt válogatott játékosok egész sora nőtt fel, a tanítványok pedig máig örömmel gondolnak vissza egykori mesterükre. Hű maradt a női vonalhoz, és komoly érdemeket szerzett abban, hogy a szakág megerősödött és máig eredményes Somogyban. „Kaposvár nem egy olyan nagy város, ahol különösebben nagy eredményt kellett elérni – mondta Kökényesy Péter. – A gyerekeket felneveltem, a nagylányokat elvittem az NB I-ig, így éltem le az életemet. Különösebben nem voltam szigorú, de nem is engedtem őket el, igyekeztem mindig rendet tartani.”

 

2013.12.10.