Dunaújvárosban folytatódik a strandröplabda OB

Péntektől vasárnapig rendezik meg Dunaújvárosban az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság negyedik fordulóját. A versenyre a férfiaknál 35, a nőknél 34 páros jelentkezett a 28-28 helyre. A RÖAK Kaposvár párosa, Lutter Liza és Szombathelyi Kitti – a siófoki tornához hasonlóan – szeretné magát elverekedni az elődöntőig. 

A nőknél ezúttal hiányozni fog a két éllovas, az eddig három versenyből hármat megnyerő kaposvári Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra, valamint a legutóbbi tatai fordulón ezüst-, az első csepelin pedig bronzérmes Háfra Dominika és Szabó Dorottya. A hazánkat a Kontinentális Kupán képviselő két duót éppen az olimpiai selejtezőn invitálta meg a rivális török válogatott egy meghívásos versenyre, amit a lányok el is fogadtak, véleményük szerint ugyanis az a torna remekül segíti majd a felkészülésüket az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság augusztus 3-4-i döntőjére, illetve az azt követő héten ugyancsak a Lupa tónál sorra kerülő World Tour-versenyre.
Érdekesség, hogy az utóbbi években Lutterék és Szabóék annyira uralták a versenyeket, hogy a jelenlegi mezőnyben mindössze két olyan versenyző van, aki valaha nyert már ob-fordulón: a 2013-as bajnok Kiss Viktória, aki Dénesi Dalmával, illetve Szombathelyi Kitti, aki Lutter Lizával indul Dunaújvárosban.
Az első kiemelt Győri Panni és Harmat Borbála lesz, akik a két nagy mögött a harmadikak voltak Tatán, előbbi pedig Szabó Dorka párjaként finálét vívott Siófokon. A második kiemelt Dénesi Brigitta és Tóth Eszter is volt már korábban ob-döntőn érmes: előbbi 2016-ban harmadik, utóbbi egy évvel később ezüstérmes volt, míg együtt idén a második kispesti A-kategóriás tornán lettek másodikak, Tatán pedig negyedikek – írta a hunvolley.hu

 

Női főtáblások:
1. GYŐRI Panna – HARMAT Borbála 3432 2294 5726
2. DÉNESI Brigitta – TÓTH Eszter 3138 930 4068
3. KATONA Janka – SÁKOVICS Virág 2040 1968 4008
4. VASVÁRI Eszter – VASVÁRI Zsófi 1640 2250 3890
5. LUTTER Liza – SZOMBATHELYI Kitti 1960 1840 3800
6. TÁTRAI Nikolett – VECSEY Fanni 2036 1662 3698
7. ÖRDÖG Rita – SZOKOL-HUMAY Dea 1764 1696 3460
8. DÉNESI Dalma – KISS Viktória 1520 1800 3320
9. GUBICZA Laura – SZABÓ Adrienn 1440 1496 2936
10. CZENE Adrienn – HACKL Szilvia 2232 680 2912
11. DIVÉNYI Zita – RÉTHELYI Zsófia 1518 1390 2908
12. KASZÁS Nóra – SIPOS Regina 1272 1216 2488

 

 

 

2019.07.19.