Csoportgyőztes a női röplabda válogatott az Universiadén

Alaposan túlteljesítve az előzetes várakozásokat, mindhárom mérkőzését megnyerve lett csoportgyőztes a magyar női röplabda válogatott a Nápolyban zajló Universiadén. Az egyetemisták és főiskolások világjátékán együttesünk sorrendben Csehország, Argentína, majd Tajvan ellen győzött. A nemzeti csapat szakmai stábjának tagja az 1. MCM-Diamant Kaposvár Extraligás alakulatának másodedzője, Böcz Dávid. 

Csehország ellen kezdte meg szereplését női válogatottunk a nápolyi Universiadén. Bár a mieink az első játszmában még nem nyújtottak meggyőző teljesítményt, a második szettől sebességet váltottak és vezettek 2:1-re és 19:10-re. Két meccslabdájuk is volt, de a csehek innen is egyenlítettek, azonban a döntőjátszma már a mieinkről szólt, így a csapat a 29 pontig jutó Németh Anett vezérletével, 46 éves szünet után győzelemmel tért vissza az egyetemisták világjátékán.
Második mérkőzését Argentína ellen játszotta csapatunk. A mieink magabiztosan nyertek a dél-amerikaiak ellen, és így fél lábbal már a legjobb nyolc között érezhették magukat. A harmadik ellenfél Tajvan volt. A mieink számára a továbbjutáshoz és a csoportgyőzelemhez két szett megnyerése kellett, de ezt túlteljesítette a csapat és ezt a meccset is megnyerte 3:1-re. Ezzel nem csak a továbbjutást, hanem a csoportgyőzelmet is sikerült bebiztosítani.

 

Leiszt Máté: – Csehország ellen nagy lelkierőről tett tanúbizonyságot a csapat, hogy ilyen hullámvölgyekből is sikerült felállniuk. Argentína ellen egy másodpercig sem volt kérdéses ma, hogy melyik csapat a jobb. Végig csapatként küzdve kényszerítettük rá az akaratunkat az ellenfélre. A harmadik játéknapon nagyon nehéz, kellemetlen és szívós ellenfél volt a tajvani csapat, amelyet csapatként küzdve sikerült legyőznünk. Külön szeretném kiemelni a szakmai stábot és azokat a játékosokat is, akik végigcsinálták velünk a felkészülést, de most nem lehetnek itt. Nélkülük nem sikerülhetett volna ez a fantasztikus eredmény elérése.

Folytatás Kanada ellen, kedden este 20 órakor, ahol a tét már a négy közé kerülés lesz.

 

Universiade (Nápoly), női csoportkör, 1. forduló:
MAGYARORSZÁG – CSEHORSZÁG 3:2 (–14, 19, 28, –24, 7)
MAGYARORSZÁG: Vezsenyi 1, Zólyomi 16, Németh A. 29, Kiss G. 10, Gyimes 15, Bleicher 4. Csere: Tóth F. (liberó), Villám L. 18, Riczkó, Tóth D., Cicic 1. Szövetségi edző: Leiszt Máté.
Az eredmény alakulása: I. játszma: 0:2, 4:3, 6:6, 7:8, 7:15, 9:18, 13:24. II. játszma: 6:2, 10:7, 13:7, 14:11, 19:13, 20:18, 24:19. III. játszma: 0:3, 4:4, 11:5, 13:10, 16:11, 19:16, 24:19, 26:27. IV. játszma: 3:4, 7:5, 10:6, 10:8, 14:8, 14:10, 19:10, 20:20, 24:22. V. játszma: 2:3, 6:3, 7:6, 13:6, 14:7.

 

Universiade (Nápoly), női csoportkör, 2. forduló:
MAGYARORSZÁG – ARGENTÍNA 3:0 (20, 22, 19)
MAGYARORSZÁG: Villám L. 9, Zólyomi 4, Németh A. 25, Kiss G. 5, Gyimes 8, Bleicher 2. Csere: Tóth F. (liberó), Vezsenyi, Cicic, Riczkó, Villám Cs. 2. Szövetségi edző: Leiszt Máté.
Az eredmény alakulása: I. játszma: 2:3, 8:4, 11:11, 17:12, 24:13, 7:15, 9:18, 13:24. II. játszma: 5:3, 5:5, 10:5, 12:10, 14:10, 15:16, 18:16, 19:18, 22:19, 24:20. III. játszma: 1:2, 5:3, 5:6, 8:7, 10:11, 14:11, 15:14, 18:14, 19:18, 22:19, 24:19.

 

Universiade (Nápoly), női csoportkör, 3. forduló:
MAGYARORSZÁG – TAJVAN 3:1 (15, –16, 19, 21)
MAGYARORSZÁG: Németh A. 35, Kiss G. 4, Gyimes 9, Bleicher 7, Villám L. 9, Zólyomi 2. Csere: Tóth F. (liberó), Riczkó, Vezsenyi, Cicic. Szövetségi edző: Leiszt Máté.
Az eredmény alakulása: I. játszma: 1:3, 3:4, 5:7, 12:8, 15:10, 18:11, 19:15, 24:15. II. játszma: 3:0, 4:3, 7:4, 7:8, 10:10, 12:17, 14:18, 15:24. III. játszma: 0:4, 4:5, 8:6, 9:10, 15:11, 16:14, 20:16, 24:19. IV. játszma: 3:6, 8:8, 11:9, 13:13, 17:14, 20:15, 22:20, 24:21.

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 8 pont (9:3 szettarány), 2. Csehország 6 (8:6), 3. Tajvan 4 (6:7), 4. Argentína 0 (2:9)

 

 

2019.07.08.