A negyedik helyen zárták az ob-t a Háfra testvérek

A fővárosi Lupa-tónál befejeződött a strandröplabda országos bajnokság döntője. A nőknél új rekordot felállítva Lakatos Enikő és Lutter Eszter sorozatban negyedik bajnoki címét szerezte meg, míg a férfiaknál Nacsa Gábor és Bagics Balázs nyakába került az aranyérem – utóbbi ugyancsak új csúcsot elérve ötödször végzett az első helyen a férfiaknál. A kaposvári-gödöllői illetőségű Háfra testvérpár a negyedik helyen zárt. 

A nők mezőnyében már a rajtnál kihullott egy éremesélyes, hiszen a Kovács-ikrek sérülés miatt nem tudták vállalni az indulást – írja beszámolójában a hunvolley.hu. Juraszik Patrícia és Miklai Zsanett már a nyolcba sem tudott bekerülni, Ancsin Kitti és Dégi Barbara előbb a bajnoki címvédő Lakatos, Lutter párostól, majd a hat közé kerülésért Dénesi Brigittától és Győri Pannitól kapott ki. Szombathelyi Szandrát és Vacsi Evelint előbb Szabó Dorottya és Tóth Eszter, majd a 2013-as bajnok Kiss-testvérek, Regina és Viktória győzte le az elődöntőbe kerülésért.
Az idén mindhárom ob-fordulóban döntőt játszó Lakatos Enikő és Lutter Eszter viszont megállíthatatlan volt, csakúgy, mint a másik ágon Szabó és Tóth. Kissék mellett a négy közé egy másik testvérpár, Háfra Dominika (Kaposvári Röplabda Akadémia) és Orsolya (Gödöllő).

Másnap aztán Lakatos és Lutter könnyedén jutottak a döntőbe a Háfra testvérekkel szemben, Szabó Dorottya és Tóth Eszter viszont alaposan megizzadt a 2013-ban bajnok Kiss-testvérek, Regina és Viktória ellen. Mi több, a döntő szettben Kisséknek 14:11-nél három meccslabdája is volt, ám végül így is előbbiek harcolták ki a finálét. Kissék aztán a bronzzal vigasztalódtak Háfráék 2:0 arányú legyőzését követően, míg a döntőben parádés labdameneteket is láthattunk: Szabó és Tóth másfél szetten keresztül tartotta a lépést a címvédővel, de az utóbbi időben külföldi versenyeken is pallérozódott címvédők a végén rend szerint felül tudtak kerekedni, így sorozatban negyedszer is megnyerték az aranyérmet, amire a magyar strandröplabdázás történetében még nem volt példa. Érdekesség, hogy Lutter Eszter testvére, Liza immár az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es teremcsapatának játékosa.

A férfiaknál a Fino korábbi csapatkapitánya, Bagics Balázs és Nacsa Gábor szintén két, de egészen szoros játszmában győzték le Takács Geriéket, s így előbbi ötödik (elsőként a férfiak között – hasonló teljesítményre csak Nyári Virág volt képes a nőknél), utóbbi második bajnoki címét ünnepelte a Lupa Beachre kilátogató szép számú közönség előtt.

2014-ben vezette be a Magyar Röplabda Szövetség a strandröplabdázásban is a kötelező igazolásokat. Eleinte sokan csak szükséges rossznak tartották az intézkedést, ám mióta kiderült, hogy a röplabda, s ezen belül a strandröplabda is csatlakozik a látvány-, azaz a TAO-sportágakhoz, azóta már nem babra megy a játék. A hölgyeknél viszont a tavalyi évhez hasonlóan egyértelműen gödöllői uralom volt: tizenhárom versenyzőjük lépett pályára a fináléban, pedig sérülés miatt az ugyancsak éremesélyes Kovács-ikrek el sem tudtak indulni. Azonban így is öt párosban képviseltették magukat az első hatban, csak a negyedik helyezett Háfra Dominika játszott kaposvári, az ötödik helyen záró Szombathelyi Szandra, Vacsi Evelin duó pedig nyíregyházi színekben.

klub férfi női összesen
Gödöllői RC  5 13  18 
Strandröplabdázásért SE  4 8  12
Pénzügyőr  8
MAFC  2
Kispest SE  3
Strandsport SE  3
Békéscsabai SZSE  2
Hajdúnánási SRSE  2
Nyíregyházi Sportcentrum  0
 UTE  0
 BIRSE  1
 Budaörsi DSE  0
 RÖAK Kaposvár  0
 Nyugat-Balatoni RSE  1
 PEAC  1
 Vasas  0

Ami az eredményességet illeti, immár harmadik éve a Gödöllő áll az élen. Idén egy-egy arany és ezüstérem mellett két bronzzal zárt a klub, a férfiaknál első ízben sikerült dobogós helyet szerezniük a nagydöntőn. A Pénzügyőr egy-egy arannyal és ezüsttel, a Strandsport SE egy arannyal végzett (a több klub versenyzőjéből álló párosok klubjainál ugyanúgy egy-egy aranyat számoltunk).
Az elmúlt négy bajnokság éremtáblázata (a szakosztályrendszer bevezetése óta):

2014 I. II. III. IV.
 Kispest SE  1  1  –  –
 UTE  1  –  –  1
 Vasas   1  –  –  –
 Nyugat-Balatoni RSE   –  1  –  –
 Delta RSE    –  –  1  –
 Pénzügyőr  –  –  1  –
 Győri RC   –  –  –  1
2015.  I. II.  III.  IV. 
 Gödöllői RC   1  –  1  1
 Kispest SE   1  –  1  –
 Pénzügyőr  1  –  –  –
 UTE    1  –  –  –
 Delta RSE-Érd  –  1  –  –
 Strandsport SE  –  1  –  –
 Budaörsi DSE  –  –  –  1
 Dunakeszi Kinizsi  –  –  –  1
2016. I. II.  III.  IV. 
 Gödöllői RC  1  1  1  1
 Kispest SE   1  –  1  1
 UTE   1  –  –  –
 Strandsport SE  –  1  –  –
 Pénzügyőr  –  –  1  –
2017. I. II.  III.  IV. 
 Gödöllői RC  1  1  2  1
 Pénzügyőr   1  1  –  –
 Strandsport SE  1  –  –  –
 RÖAK Kaposvár  –  –  –  1
 Strandröplabdázásért SE  –  –  –  1

 

Örökmérleg I. II. III. IV.
Gödöllői RC  3   2   4   3 
Kispest SE  3  1  2  1
UTE  3  –  –  1
Pénzügyőr  2  1  2  –
Strandsport SE  1  2  –  –
Vasas  1  –  –  –
Delta RSE  –  1  1  –
Nyugat-Balatoni RSE  –  1  –  –
Budaörsi DSE  –  –  –  1
Dunakeszi Kinizsi  –  –  –  1
Győri RC  –  –  –  1
RÖAK Kaposvár  –  –  –  1
Strandröplabdázásért SE  –  –  –  1

2017.08.17.