A nagyobbaknál a fiúk, a kicsiknél a lányok nyerték a RÖAK Kupát

RÖAK KUPA A hétvégén Székesfehérváron rendezendő országos mini röplabda-bajnokság jegyében rendezték meg vasárnap Kaposváron a Kodály iskolában a RÖAK Kupát, amelyen a névadó Kaposvári Röplabda-akadémia Utánpótlás Műhely kilenc csapata – a hét leány együttes mellett még két fiú csapat – lépett pályára. A cél kettős volt; egyrészt a gyermekek ismerjék meg minél jobban egymást – Fehérváron egymást biztatva és segítve mégis csak más lesz a helyzet –, másrészt pedig hangolódjanak egy kicsit a nagy fellépésre.

Külön mérkőztek a nagyobbak és a kisebbek. A nagyobbaknál az Ágfalvi Krisztinát helyettesítő Németh Ferenc irányította mini fú csapat (Fenyő Balázs, Fenyvesi Barnabás, Szitás Benjámin, Nagy Dávid, Sümegi Kristóf, Embersics Levente) nyert veretlenül , megelőzve a leány minicsapatot, a kismini együttest és a Toldit. A kisebbeknél a Szombathelyi Kitti vezényelte mini leány csapat (Takács Jázmin, Kelemen Kirilla, Bene Petra, Hornea Emília) került ki győztesen a mérkőzés-sorozatból. A további helyezéseken a mini fiú egylet, a Toldi iskola, valamint a két kismini együttes osztozott.

A RÖAK Kupán történt egy sajnálatos sérülés is. Rák Rebeka egyik tehetséges tanítványának, Warmbir Krisztina Nikolnak egy szerencsétlen mozdulat következtében megsérült a lába. Ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánunk a tehetséges röpisnek, akit szeretnénk minél előbb újra a pályán köszönteni.

Fenyő Gábor

 

2015.04.26.