Nagy Fanni a Kaposvári Röplabda Akadémia edzői csapatában!

Fiatal, a röplabdapályákon jól ismert és közkedvelt edzővel erősítette meg szakmai stábját a Kaposvári Röplabda Akadémia leány szakosztálya. Július elsejétől a RÖAK kötelékében dolgozik tovább szeretett sportágáért Nagy Fanni, aki nem csak tudását és tapasztalatait szeretné átadni a fiataloknak, hanem példát szeretne mutatni más területen is.    

Ahogy az MTK röplabdaszakosztályának közösségi oldalán írták a napokban, a modern sportban felfoghatatlanul hosszú idő, hét és fél év után intett búcsút a fővárosi klubnak Nagy Fanni. A csupaszív liberó 2012 decemberében igazolt a Városmajorba, és lényegében itt nőtt fel. Edzők és csapattársak jöttek, mentek, az együttes volt fent és lent, de egyetlen személy mindig biztos volt: Nagy Fanni. A sportolónő meghatározó egyéniség a pályán, az öltözőben, a konditeremben és további csapatprogramok során is. Nagy Fanni a tavasszal úgy döntött, felhagy az aktív játékkal, de szerencsére nem szakad el a sportágtól: edzőként folytatja pályafutását. És most már az sem titok, hogy mindezt Kaposváron teszi…

„17 éve kezdtem el röplabdázni, ebből 12 évet az élvonalban játszottam, mindössze két klubnál – árulta el a sportolónő. – Újpesten léptem először pályára az Extraligában, 15 évesen. Onnantól nem volt kérdés, hogy profi szinten szeretném folytatni a játékot. Húsz esztendősen jöttem el Újpestről, az akkori a BSE-be, amiből fél év múlva MTK lett, és a legfiatalabb játékosból az évek múltán a legidősebb játékossá váltam. Sok kiváló edzővel sikerült együtt dolgoznom ez alatt a hosszú idő alatt, akiktől nagyon sokat tanultam. A két meghatározó felnőtt edzőm Hollósy László és Tóth Gábor volt, illetve egy évig dolgoztam az olasz Alberto Salomonival.”

Fanni az MTK-ban kezdett el edzősködni a játék mellett. Először az egészen kezdőknél, aztán már besegített az idősebb korosztályoknál is, és az első nagy sikerre sem kellett sokáig várni.

„Tagja voltam a 2016-ban junior bajnokságot megnyerő csapat edzői stábjának. Akkor biztossá vált, hogy szeretnék majd később edzőként tevékenykedni, és átadni minden tapasztalatomat a fiataloknak. Váratlanul ért ugyan a kaposvári ajánlat, de nagyon megtisztelőnek érzem, hogy rám gondolt a vezetőség. Kaposváron minőségi munka folyik minden szinten, és örülök, hogy a jövő szezontól a részese lehetek ennek én is. Itt minden adott ahhoz, hogy profi körülmények között lehessen dolgozni, és ami még ennél is fontosabb, hogy rendkívül sokat fogok tudni tanulni és szakmailag fejlődni, mint edző, hiszen a felnőtt csapat eredményei magukért beszélnek. Nagy izgalommal várom ezt az új kihívást, és mindent meg fogok tenni, hogy hozzájárulhassak a klub további sikereihez” – fogalmazott a Kaposvári Röplabda Akadémia újdonsült edzője. aki tisztában van azzal, hogy a fiatal játékosok számának növekedésével egyre nagyobb a szerepe az edzőknek.

„Szerintem még több energiát kellene belefektetni az utánpótlás-nevelésbe, hogy a klubok később minél több saját nevelésű játékost tudjanak minőségi szinten használni a felnőtt csapatukban – folytatta Nagy Fanni. – A magyar röplabdának is fejlődést jelentene, ha fiatal magyar játékosok kapnának egyre inkább lehetőséget a légiósok helyett. Ehhez fontosnak tartom, hogy az utánpótlás edzők figyelemmel kísérjék a felnőtt edzők munkáját, és tanuljanak tőlük, illetve a tapasztalataikból. Én úgy látom, hoogy rengeteg tehetséges fiatal van, akik nagyon kiváló fizikai adottságokkal rendelkeznek. Szerintem sokkal több, mint anno, amikor az én korosztályom volt fiatal. Ezt kellene kihasználni, fejben minél hamarabb a megfelelő mentalitás felé terelni őket és fejleszteni a képességeiket. Az edzők módszerei és lehetőségei szinten jóval szélesebb skálán tudnak mozogni most már, mint régebben, úgyhogy, úgy gondolom, szerencsések a mai fiatalok.”

A magyar női röplabda egyik legszimpatikusabb sportolónője természetesen külön szeretne odafigyelni a liberókra. 

„Az Extraligában jelenleg több rendkívül tehetséges magyar liberó is van. Ez annak köszönhető szerintem, hogy az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek a liberók egyéni képzésére. A labdabiztonság és a gyorsaság mellett sok más képességet is fejleszteni kell. Korábbi edzőim is nagyon sokat foglalkoztak a liberók külön edzéseivel, ezáltal volt szerencsém megismerni olyan gyakorlatokat, amik elengedhetetlenek ma már ahhoz, hogy valaki jó teljesítményt tudjon nyújtani ezen a poszton.”

Nagy Fanni július elsején áll munkába a somogyi megyeszékhelyen, és hamarosan az is kiderül, melyik korosztály tagjaival foglalkozik majd.

A 2011-ben megalakult Kaposvári Röplabda Akadémia színeiben, napjainkban több mint 420(!) kaposvári, 8-18 éves fiatal sportol. Az utánpótlás műhely általános iskolai programjának, folyamatos sportágnépszerűsítő kampányainak és a helyi felnőtt csapatok szereplésének köszönhetően az elmúlt hónapokban még tovább nőtt a leigazolt, játékengedéllyel rendelkező sportolók száma. Az akadémia a szerződésben vállaltaknak megfelelően versenyezteti a fiatal csapatokat az U21-es korosztálytól az U10-es korosztályig, ezáltal biztosítja a két felvevő-egyesület, a Fino Kaposvár SE és az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női RC élvonalbeli szerepléséhez szükséges utánpótlás-együttesek működését. A leány szakosztály népszerűsége töretlen, több mint 300 lány űzi ezt a sportágat Kaposváron. A következő évadban, csakúgy, mint az idő előtt véget ért idei szezonban, egy U21-es, egy U19-es, két U17-es három U15-ös és három U13-as együttes szerepel majd az országos bajnokság küzdelmeiben. Tavaly az ország egyik legjobb utánpótlásedzője, Fésüs Erzsébet csatlakozott a RÖAK edzői stábjához, az idén pedig újabb ismert nevet sikerült ide csábítani Nagy Fanni személyében.

 

 

 

 

 

2020.05.29.

Fésüs Erzsébet: szép kihívás a kaposvári munka

A Jászberényi Röplabda Klub honlapja interjút készített a Kaposvári Röplabda Akadémia leány szakosztályának egyik edzőjével, a korábbi 72-szeres válogatott Fésüs Erzsébettel.  Zsóka nem csak jászberényi élményeiről, külföldön eltöltött éveiről és a válogatottságról beszélt, hanem kaposvári munkájáról is nyilatkozott. 

Az interjú megtekinthető az alábbi linkre kattintva:
http://jbrk.hu/fesus-erzsebet-nagyon-megszerettem-jaszberenyt/

2020.05.19.

Köszönjük!

A Horváth Éva Röplabda Alapítvány 500 ezer forinttal, két röplabdabarát kaposvári cég. az 1. MCM Kft. és a Fino-Food Kft. pedig élelmiszercsomagokkal támogatja a Kaposvári Röplabda Akadémia öt növendékét és családjukat. A rászorulók a koronavírus-járvány miatt kerültek nehéz helyzetbe az elmúlt időszakban.

– Ez egy nagyon nemes ajándék volt az alapítványt alapító Horváth Évától, hogy felajánlott félmillió forintot öt család részére. Az edzőinktől kapott információk alapján döntöttünk a támogatásokról. Ezt szeretnénk gyorsan átadni, sok sikert és kitartást kívánni nekik, és együtt várni a koronavírus miatti kijárási-korlátozás végét, illetve a visszatérést a normális életbe – fogalmazott Demeter György szakmai igazgató. 

2020.05.13.

Demeter György újabb elismerése

A Magyar Sport Napja alkalmából minden évben hivatalos ünnepségen tüntetik ki a magyar sportért aktívan tevékenykedő szakembereket, ilyen eseményre a járványhelyzet miatt ezúttal nem volt lehetőség, de a díjakat odaítélték.

A Magyar Sport Napja alkalmából minden évben hivatalos ünnepségen tüntetik ki a magyar sportért aktívan tevékenykedő szakembereket, ilyen eseményre a járványhelyzet miatt ezúttal nem volt lehetőség, de a díjakat odaítélték. A kiemelkedő edzői tevékenység és jelentős nevelő-oktató munka, valamint életmű elismerésére edzők, továbbá a kiemelkedő teljesítményt elérő sportolókat felkészítő sport-szakemberek részére adományozható Bay Béla-díjban részesült a kaposvári férfi röplabdasport sikerkovácsa, Demeter György. A neves sportember egyedülálló játékos-pályafutása után edzőként is nagyot alkotott, és aktív részese volt a somogyi megyeszékhely emlékezetes sikereinek. Demeter mester napjainkban a Kaposvári Röplabda Akadémia szakmai igazgatójaként dolgozik a sportág jövőjéért. Gratulálunk az elismeréshez!

 

2020.05.07.