Szezonzáró a Virágfürdőben

Véget ért a RÖAK Somogy Megyei Strandröplabda Bajnokság. Az egy év szünet után újrainduló sorozat Kaposváron zárult, és az utolsó fordulóban, a Virágfürdő homokos pályáin 7 vegyes, 5 férfi és 3 női páros küzdött meg egymással.

Ezúttal szerencséjük volt az időjárással a szervezőknek. A megyei strandröplabda bajnokság záró fordulóját verőfényes napsütésben, 30 fokos melegben rendezhették meg. Korábban az egyik játéknapot azonban el kellett halasztani a rossz időjárás miatt. A megyei strandröplabda bajnokság utolsó fordulójára Pécsről is érkeztek játékosok, és Miklovich Réka vegyes párosban Farkas Ádámmal első helyezésig meg sem állt. A női kategóriát a Wirth Annamária – Duduka Inez kettős nyerte meg. A vegyesben első helyen záró Farkas Ádám duplázni tudott, ugyanis a férfiak küzdelmében Kecskés Bencével is az élen végzett.

2019.08.21.

Középmezőnyben a RÖAK strandröplabdás párosai

A középmezőnyben zárták a kaposváriak a Budapest melletti Lupa-tónál megrendezett nemzetközi strandröplabda versenyt. A 10 ezer euró összdíjazású, egycsillagos World Tour-viadalon 22 nemzet párosai vettek részt, és a magyar bajnok Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra, valamint a magyar bajnoki ötödik Lutter Liza, Szombathelyi Kitti egység képviselte a RÖAK színeit. 

Az idei eredményeinek köszönhetően mindkét párosunk a főtáblán kezdhette meg a küzdelmeket. Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra előbb az orosz Mastykova, Tsyganova egység ellen lépett homokra, és hiába nyerte meg az első szettet, ellenfele egyenlíteni tudott, majd a mindent eldöntő, harmadik játszmában 15:13 arányban felülkerekedett. Este, immár villanyfénynél következett a Klinger, Klinger páros elleni találkozó, amely fantasztikus csatát, látványos labdameneteket és nagy fordulatokat hozott, ám végül felülkerekedtek az osztrákok.
– Színvonalas mérkőzéseket játszottunk ezen a tornán, sajnáljuk, hogy nem jutottunk tovább a csoportból – értékeltek a lányok.
Lutter Liza és Szombathelyi Kitti az új-zélandi Kirwan, MacDonald egység ellen mutatkozott be, és nem tudta megnehezíteni a messziről jött rivális dolgát. A második mérkőzésen a szlovén a hatodik helyen kiemelt Lovsin testvérek vártak a mieinkre, és az álmos kezdés ellenére végül jó kis meccs kerekedett ebből az összecsapásból is. A szlovének végül igazolták a papírformát, de meg kellett izzadniuk a továbbjutásért.
– Tavaly ugyanígy Lovsinékkal játszottunk ezen a nemzetközi versenyen, és az idén már szorosabb volt az eredmény és nagyobb a küzdelem. Az idei hazai és nemzetközi erőpróbákon igyekeztünk minél többet tanulni, és megmutatni, hogy ott lehet a helyünk a magyar élmezőnyben – összegezte tapasztalatait a két lány.
A két kaposvári páros végül a 13. helyen zárta a budapesti World Tour-viadalt.

 

 

 

2019.08.11.

Történelmet írtak a RÖAK utánpótlás-strandröplabdázói

A Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra páros sikere mellett megszületett a Kaposvári Röplabda Akadémia strandröplabda szakosztályának első utánpótlás érme is a múlt héten, a Budapest melletti Lupa-tónál. Az U14-es fiúk mezőnyében a Tóth Ágoston Szalaki Dominik duó a harmadik helyet szerezte meg.

A korosztályos országos bajnoki döntőbe – a felnőttekhez hasonlóan – a ranglista-pontok alapján lehetett bekerülni. A kaposvári fiatalok ezen a nyáron már nem csak edzettek a Virágfürdőben, hanem jó néhány versenyen is rajthoz álltak, így többen jogot nyertek arra, hogy elindulhassanak a végső megmérettetésen. Lutter Liza és Szombathelyi Kitti tanítványai közül az U14-es fiúk teljesítettek a legjobban: három páros is szerencsét próbált, és egy harmadik, egy ötödik és egy hatodik helyezés született. A hat kettősből álló mezőnyben mindenki játszott mindenkivel, és a Tóth Ágoston, Szalaki Dominik egység végül felállhatott a dobogó harmadik fokára. Kiss Péter és Sárközi Rudolf az ötödik, Csordás Bertaan és Simon Bence pedig a hatodik helyen zárt.

Az U14-es lányok küzdelmében Ferencz Emese és Vida Eszter az ötödik, Szita Luca és Zana Flóra pedig a kilencedik helyet szerezte meg, az U20-asok között Rucz Réka és Vajda Virág ugyancsak a kilencedik helyet érdemelte ki.

MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság, Lupa tó

U14 fiúk:
1. Tari Bence, Veress Ákos (SRSE)
3. Tóth Ágoston, Szalaki Dominik (RÖAK Kaposvár)
5. Kiss Péter, Sárközi Rudolf (RÖAK Kaposvár)
6. Csordás Bertalan, Simon Bence (RÖAK Kaposvár)

U14 lányok:
1. Botyánszki Fanni, Báder Júlia (BVSC)
5. Ferencz Emese, Vida Eszter (RÖAK Kaposvár)
9. Szita Luca, Zana Flóra (RÖAK Kaposvár)

U20 lányok:
1. Vasvári Eszter, Vasvári Zsófia (SRSE)
9. Rucz Réka, Vajda Virág (RÖAK Kaposvár)

 

 

2019.08.06.

Történelmet írt a Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra páros a vasárnapi fináléban

Kaposváron a női strandröplabdázók magyar bajnoki címe
Megvédte magyar bajnoki címét a Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra strandröplabda páros az országos bajnokság döntőjében. A RÖAK Kaposvár klasszis kettőse magabiztosan, játszmavesztés nélkül hódította el az elsőséget a Budapest melletti Lupa-tónál megrendezett döntőben. A két lány történelmet írt: Eszter – egyedüli magyarként – hatodszor, Szandra pedig negyedszer lett magyar bajnok. 

A Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra egység idén három fordulót nyert az ob-n, és valószínűleg Dunaújvárosban is a csúcsra ért volna, de egy törökországi meghívásnak eleget téve egy remek nemzetközi erőfelmérőn állt rajthoz két hete. A RÖAK Kaposvár kettőse címvédőként és első számú esélyesként várt a a magyar bajnokság döntőjét is, és ehhez méltóan teljesített a pályán.
A főtábla küzdelmei szombaton reggel kezdődtek meg a Lupa-tónál, és az első számú kiemelt duó előbb a Kincses, Schmidt, majd az Ördög, Szokol-Humay, aztán a Gubicza, Nagy K. páros ellen győzött 2-0-ra, így gond nélkül sétált be a legjobb négy közé. A vasárnap reggeli elődöntőben a fiatal meglepetés-páros, a Divényi, Réthelyi duó sem tudta lefékezni Lutteréket, akik az újabb sikerüknek köszönhetően immár a döntőre készülhettek.

A centerpályán, remek időben, népes szurkolótábor előtt indult útjára a labda délben, az örök rivális Szabó Dorottya, Háfra Dominika ellen. Megismétlődött tehát a tavalyi finálé, de a kaposváriak ezúttal odafigyeltek arra, hogy elkerüljék a felesleges izgalmakat. (Egy éve úgy nyertek 2-1-re a döntőben, hogy a harmadik szettben komoly hátrányt kellett ledolgozniuk.). Szabóék kezdtek jobban, és már 6:2-re vezettek az elején. Lutterék ekkor időt kértek, gyorsan rendezték soraikat,és egymás után hat pontot gyűjtve kézbe vették az irányítást. A RÖAK párosa a játék minden elemében nagyot alakított, a pontos támadások mellett élményszámba mentek Szombathelyi blokkjai is. Az első szettet 21:15-re, a másodikat pedig, a végén kicsit kiengedve, 21:19 arányban hozta a kaposvári duó, és ezzel megszerezte a 2019-es magyar bajnoki címet!

Lutter Eszter immár a sportág egyedüli királynője hazánkban, ugyanis ő az egyetlen, aki hat alkalommal hódította el az elsőséget.
– A döntő első perceiben igyekeztünk kiismerni ellenfelünk játékát, és miután ez sikerült, a terveinknek megfelelően alakult a folytatás. Végig nagyon akartuk ezt a sikert, egymásért, a családunkért, a barátainkért, a segítőinkért és a támogatóinkért is küzdöttünk, és nagyon örülünk, hogy valóra váltottuk álmainkat. Köszönjük Kaposvár városának és a Kaposvári Röplabda Akadémiának, hogy mellettünk állnak, mi pedig igyekeztünk most is meghálálni a bizalmat – mondta a két boldog lány a találkozót követően. Lutter és Szombathelyi egyébként 2018-ban kiérdemelte az Év csapata címet a somogyi megyeszékhelyen, az idén tavasszal pedig Szita Károly polgármester a város sport-nagyköveteinek kérte fel a világ számos országába eljutó két, szimpatikus, profi mentalitású és nagy tudású sportolónőt.
A RÖAK Kaposvár másik főtáblás párosa, Lutter Liza és Szombathelyi Kitti is teljesítette az elvárásokat, három győzelemmel és két vereséggel végül az idei magyar bajnokság ötödik helyét könyvelhette el.

MKB-Pannónia strandröplabda országos bajnokság, döntő. Lupa-tó.
Az 1. helyért: Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra (RÖAK Kaposvár) – Szabó Dorottya, Háfra Dominika (OOSC) 2:0 (15, 19)

 

 

 

2019.08.04.

Szombathelyi Kitti és Szombathelyi Szandra: 30 éve együtt

Nagy nap az idei augusztus 2-a a Szombathelyi család életében: a két röplabdás ikertestvér, Szandra és Kitti ekkor ünnepli 30. születésnapját. Kerek évforduló ide vagy oda, a két lányra komoly feladat vár ezen a héten: a strandröplabda magyar bajnokság döntőjében szeretnének eredményesen szerepelni. A RÖAK Kaposvár színeiben szereplő hölgyek elárulták: nagyon szoros a kapcsolat köztük, de az egymás elleni játék nem presztízsmeccs, hanem inkább a találkozás öröme. 

Hogyan emlékeztek vissza a röplabdás pályafutásotok kezdetére? Mik az első emlékek, az első sikerek?

Szandra: Versenyszerű röplabdás pályafutásunk az Angyalföldi Diák Röplabda Clubnál kezdődött, még 2000-ben. Az első siker, amire személy szerint visszaemlékszem, az az országos mini bajnokság: az eredményt pontosan már nem tudom, de az volt az első ott alvós, nagyobb volumenű versenyünk.
Kitti: Igen, a versenyszerű röplabdázást az ADRC-ben kezdtük el, de Szandi nem emlékszik jól: már 1999-ben  Nekem is a legelső versenyélményem az első Országos Mini Bajnokság volt, és ekkor szerettem meg igazán a sportágat. Én emlékszem arra is, hogy ez Csillebércen történt, és elsők lettünk a csapattal. Nagyon kedves emlékek, élmények fiatalkorunkból, amikor külföldi versenyekre utaztuk. A sportnak köszönhetően rengeteg országban és városban járhattunk, és a mai napig imádok új helyekre menni. Nekem egy nagyon meghatározó emlékem van még utánpótlás korunkból: az, amikor Ratimorszky Karcsi bácsi lett az edzőnk. Azt hiszem, Karcsi bácsit senkinek sem kell bemutatni; az biztos, hogy nála megedződtünk minden szempontból, és köszönhetünk neki sok mindent.

Mit voltak a legnagyobb sikereitek, mik azok, amikre a leginkább büszkék vagytok?

Szandra: A legnagyobb sikerek között egyértelműen a 2015-ös Európa-bajnoki 12. helyet és az Euroliga-győzelmet rangsorolom előre, de a bajnoki aranyak és a kupa-arany is kedves a szívemnek. És hát, nem utolsó sorban a strandröplabda bajnoki aranyak, amik a favoritok számomra!
Kitti: Nekem kisebb sikerek jutottak, mint Szandinak, de én iszonyatosan büszke vagyok arra, amit Szandi eddig elért, mind a teremben, mind a homokon. Nekem az eddigi legnagyobb sikerem, amikor az Újpesttel harmadik helyezést sikerült elérnünk. Abban az évben olyan játékosokkal játszhattam együtt, mint Papizsanszka Natalija, Dambendzet Nathalie, Grózer Ancsa, Ancsin Ildi, és fiatal korom ellenére nem csak a cserepadot támasztottam. Homokon eddig a legjobb eredményem a Szandival elért OB-2. helyezésem.

Volt olyan időszak, amikor keresztezte egymást a pályafutásotok, amikor egy csapatban játszottatok?

Szandra: Egy csapatban 18 éves korunkig játszottunk, én utána eligazoltam az akkor meg BSE-FCSM néven szereplő, szép múltú klubhoz, ahol meg is szereztem első bajnoki aranyérmemet és még a junior korosztályban is bajnokok lettünk. Azóta csak strandröpiben próbáltunk meg egy nyarat együtt játszani, még 2014-ben, de sajnos rá kellett jönnünk, hogy saját magunkat vertük meg a mérkőzéseken a veszekedésekkel 

 

Milyen érzés volt egymás ellen játszani egy-egy mérkőzésen, akár teremben, akár homokon?

Szandra: Amikor egymás ellen játszottunk, annyit szerettem benne, hogy találkozunk, de nem tudok ellene teljes adrenalinnal játszani.
Kitti: Azokat a meccseket mindig nagyon vártam, amikor egymás ellen játszottunk, de leginkább azért, hogy találkozzunk végre. Számunkra nincsen presztízs jellege a meccseknek, sosem volt olyan, hogy egymásra féltékenyek vagy irigyek lettünk volna. Azt személy szerint nagyon sajnálom, hogy amikor együtt indultunk homokon, nem sikerült győznünk – nekem egy nagy álmom teljesült volna. De valahogy a pályán nem tudtunk úgy együtt játszani, vagy túlságosan is nagy volt a teljesítési vágy.

Milyen a kapcsolat köztetek, mennyire szoros, illetve szoktatok-e egymásnak tanácsot, segítséget adni sport témában?

Szandra: Szoros a kapcsolat, minden nap beszélunk. Azt sajnálom nagyon, hogy távol vagyunk egymástól. Persze, szoktunk beszélgetni a sportbeli meglátásainkról, tanácsot is adunk egymásnak, ha szükséges.
Kitti: Igen, nagyon szoros kapcsolat van köztünk: van, hogy egy nap háromszor is felhívjuk egymást, és ha bármi történik velünk, rögtön megbeszéljük. Tanácsot persze adunk a másiknak, ha igényeljük, azt is mindig segítő, építő jelleggel. Van olyan, amit csak mi veszünk észre a másikon. Például most tavasszal, a térdműtétem után nehezen lendültem vissza az edzésbe, de Szandi mindig mondta, hogy mire figyeljek jobban technikailag, meg hogy ne türelmetlenkedjek.

Jellemzően közösen ünnepeltétek meg a születésnapotokat a korábbiakban?

Szandra: Nálunk az augusztus a családi szülinapok időszaka, ugyanis velünk egy napon született a nagypapánk és az unokatestvérünk, rá három napra van az én párom (Kriszo) szülinapja, 4 napra rá a bátyámnak, az azt követő nap Kriszo tesójának, 17-én pedig Apukám párjának. Szóval, próbáljuk a családot összegyűjteni és a születésnapokat együtt, mindenkivel megünnepelni.
Kitti: Általában együtt ünnepeltünk, mert mindig strandröpi verseny is volt, meg persze együtt is akartuk. Nekünk az augusztus valóban a szülinapozásról szól.

Más lesz az idei, mint a többi?

Kitti: Hogy más lesz-e az idei? Nem hinném, hogy másabb lesz. Annyi hogy az évszámunk most már 3-assal fog kezdődni…

Hogyan tervezitek az előttetek álló éveket sport és egyéb szempontból?

Szandra: A jövőt illetően már tervezgetem, hogy mi lesz velem a sport után, de meg jövőre nemzetközi szinten szeretnék előrébb lépni Esztivel. Remélem, lesz rá lehetőségünk, hogy megfelelően felkészülhessünk rá, és versenyezhessünk majd!
Kitti: Én az előttem álló években még mindenképp szeretnék strandröpizni. Lizával ez az első évünk együtt, nekünk még nyilván kell egy kis idő, hogy stabillá váljunk, fizikailag és szellemileg is, de szerintem rengeteget fejlődtünk idén. Jó pár éve már edzősködősök, amit nagyon szeretek, és hosszú távon is el tudom magam képzelni ebben.

 

 

 

2019.08.02.