A Fino-junior az elmúlt év legjobb csapata

Kaposvár elmúlt évi nemzetközi helyezettjeit és magyar bajnokait köszöntötték a Városházán. A város versenyzői 2014-ben is világ- és Európa-bajnoki érmeket szereztek, emellett több mint tíz sportágban nyertek magyar bajnoki címeket. 

Az ünnepségen átadták az év utánpótláskorú sportolói díjakat is. A csapatok között a Fino Kaposvár junior magyar bajnok együttesét választották meg az elmúlt év legjobbjának. A díjat a csapat tagjai és edzői vették át. Ugyancsak köszöntötték a Fino felnőtt válogatott játékosait. 

2015.02.25.

Kaposvári siker a II. RÖAK Kupán

Február 22­én a Kaposvári Röplabda Akadémia, mint házigazda rendezte meg a II. RÖAK Kupát, és a somogyiak gyermek csapata veretlenül szerezte meg az első helyet.

Meghívásos versenyként, 2 kecskeméti és 1 székesfehérvári csapat küzdött a hazaiak mellett a minél jobb helyezésért. A torna az országos döntőre való felkészülést szolgálta. A négy, közel azonos játékerőt képviselő csapat körmérkőzés formájában versengett egész nap. Először a Székesfehérvár csapatával játszottunk, és 2:0 arányban nyertünk. Ezután következett a kecskeméti Arany csapata, és 2:1 arányban győzöünk, az első szettet elvesztve, kicsit tudásunk alatt, de küzdeni tudásból jelesre vizsgázva. A torna utolsó mérkőzését a kecskeméti Vásárhelyi iskola csapata ellen játszottuk, ahol különböző felállások kipróbálásával 2:1 arányú győzelmet arattunk. Ezzel az első helyet és a vele járó kupát is megszereztük.

A csapat teljesítményében a legfőbb erény a küzdeni tudás és az akaraterő volt, mely ezt az eredményt hozta. Egyénileg minden játékos az adott időszakban, míg pályán volt megpróbált maximumot nyújtani, ez mindenképpen dicséretes. Hiányosságunk némely esetben a megfelelő sánc, illetve alkalmankénti pontatlan nyitásfogadás.

A csapat tagjai:

1 Agócs Barna
2 Csíkvár Máté
3 Csordás Barnabás
4 Göcz Bálint
5 Jámbor Dávid
6 Kiss Máté
7 Komáromi Richárd
8 Kontra Dominik
9 Kovács Dániel
10 Márton Mátyás
11 Pusztai Olivér
12 Szabó Barna
13 Szabó Bence
14 Vimola Márk
Jó játékáért Kiss Máté kapott különdíjat.

 

Sántosiné Oláh Edit
edző

2015.02.23.

II. RÖAK Gyermek kupa 2015.

Időpont: 2015. február 22. vasárnap
Helyszín: Kodály Zoltán Általános Iskola Tornaterme, 7400 Kaposvár Iskola Köz

 

      

Résztvevő csapatok (2000. jan. 1. után született fiúk):

  • Arany János Általános Iskola, Kecskemét
  • Felsővárosi Általános Iskola, Székesfehérvár
  • Vásárhelyi Pál Általános Iskola, Kecskemét
  • Kaposvári Röplabda Akadémia, Kaposvár

 

Program:
10.00 – Felsővárosi Ált. Isk – RÖAK
11.15 – Vásárhelyi Ált. Isk. – Arany J. Ált Isk.
12.30 – RÖAK – Arany J. Ált Isk.
13.45 – Felsővárosi Ált. Iskola – Vásárhelyi Ált. Isk.
15.00 – Arany J. Ált Isk. – Felsővárosi Ált. Isk.
16.15 – RÖAK – Vásárhelyi Ált. Isk.
17.30 – EREDMÉNYHIRDETÉS

 

 

Időpont: 2015. február 22. vasárnap
Helyszín: Kodály Zoltán Általános Iskola Tornaterme, 7400 Kaposvár Iskola Köz

2015.02.19.

Kupagyőztesek köszöntése a kiállítás-zárón

Játékosok, vezetők, szurkolók és diákok ünnepelték együtt a Fino Kaposvár férfi röplabdázóinak 17. magyar Kupa elsőségét a kaposvári Toldi iskolában.

A sikeres ereklye és fotó kiállítást lezáró rendezvényen a Kaposvári Röplabda Akadémia legtehetségesebb növendékei értékes ajándékokkal, dedikált fényképekkel is gazdagodtak. A sportág továbbra is népszerű a helyi fiatalok körében: 13 csapatban több mint kétszáz fiatal üti rendszeresen a labdát.

Videónk a rendezvényről:
http://kapos.hu/hirek/sport/2015-02-17/a_kupagyozteseket_koszontottek.html

2015.02.19.

Fiú OGYB: már az elődöntőben

Dabroncra látogatott a RÖAK gyermek fiú csapata, ahol az 2. kör hátralévő 2 mérkőzését játszottuk le. 14 fő készült a mérkőzésre. A Dág és a Győr csapatával mérkőztünk volna, de a Győr csapata a csúszós utak miatt nem jelent meg.

Dabroncra látogatott a RÖAK gyermek fiú csapata, ahol az 2. kör hátralévő 2 mérkőzését játszottuk le. 14 fő készült a mérkőzésre. A Dág és a Győr csapatával mérkőztünk volna, de a Győr csapata a csúszós utak miatt nem jelent meg. A Dág csapatát 3:0 arányban megvertük. A 2. kör eredményei alapján, szett vesztés nélkül megszereztük az 1. helyet, ezzel az elődöntőbe kerültünk. A 12 csapatot 3 db 4­es csoportba sorsolják, ahol 2 teljes kör után az első 2 csapat jut a májusi 6 csapatos döntőbe.

A csapat tagjai:

 

1. Agócs Barna
2. Csíkvár Máté
3. Csordás Barnabás
4. Göcz Bálint
5. Jámbor Dávid
6. Kiss Máté
7. Komáromi Richárd
8. Kontra Dominik
9. Kovács Dániel
10. Márton Mátyás
11. Pusztai Olivér
12. Szabó Barna
13. Szabó Bence
14. Vimola Márk

 

Sántosiné Oláh Edit edző

2015.02.13.

Röplabdások az év legjobbjai között

Immár huszonkilencedik alkalommal köszöntötték és díjazták a Kapos Hotel kristálytermében az év legjobb somogyi sportolóit. A különböző kategóriák és különdíjak nyertesei, valamint helyezettjei a Somogy Legjobb Sportolói 2014 Gálaesten vehették át elismerésüket.

Immár huszonkilencedik alkalommal köszöntötték és díjazták a Kapos Hotel kristálytermében az év legjobb somogyi sportolóit. A különböző kategóriák és különdíjak nyertesei, valamint helyezettjei a Somogy Legjobb Sportolói 2014 Gálaesten vehették át elismerésüket. Az ünnepségen ezúttal is ott voltak a kaposvári röplabdázók. A felnőtt férfi kategóriában második lett a Fino Kaposvár SE tavaly visszavonult csapatkapitánya, Geiger András. Az utánpótlás csapatok között ugyancsak a második helyet érdemelte ki a Kaposvári Röplabda Akadémia serdülő fiúcsapata.

Gratulálunk!

2015.02.08.

Szombaton gyermekbajnoki forduló a Kodályban

A múlt heti, sikerrel megvívott OSB ­forduló után újabb utánpótlás tornát rendez a Kaposvári Röplabda Akadémia. Február 7­én, szombaton 10 órától a 2014/2015. évi dr. Kotsis Attiláné leány Országos Gyermek Bajnokság alapszakaszának újabb körét tekinthetik meg az érdeklődők a Kodály iskola tornatermében.

Résztvevők:
Dunakanyar SE
EVSI
Kaposvári Röplabda Akadémia
Szombathelyi Sportiskola­VSA
Vasas Óbuda

A mérkőzések sorrendje:
10.00: Szombathelyi Sportiskola­VSA – Kaposvári Röplabda Akadémia
11.30: Vasas Óbuda – Dunakanyar SE
13.00: EVSI – Szombathelyi Sportiskola­VSA
14.30: Kaposvári Röplabda Akadémia – Vasas Óbuda
16.00: Dunakanyar SE – EVSI

2015.02.06.

Országos elődöntőben a RÖAK serdülő leányai!

Hazai környezetben vívta ki az elődöntős részvétel jogát a Kaposvári Röplabda Akadémia serdülő leány röplabdacsapata. Kovács Balázs tanítványai a Kodály iskola tornatermében rendezett tornán 3-0-ra nyertek a Veszprém, majd négy szettben a Tatabánya ellen. 

Szalayné Sebők Éva Leány OSB B-2 csoport, 2. forduló
2014. január 31. Kaposvár

 

Résztvevő  keret:

  1. Bekes Lilla                                szül. idő: 1998 (csapatkapitány)
  2. Tóth Fanni                                szül. idő: 1999 (libero)
  3. Bak Krisztina                            szül. idő: 1999
  4. Auman Szabina                         szül. idő: 1999
  5. Keen Alexandra                        szül. idő: 1998
  6. Mészáros Zsófia                        szül. idő: 1999
  7. Garami Hanna                          szül. idő: 1999
  8. Kozics Boglárka                        szül. idő: 1998
  9. Nagy Szabina                           szül. idő: 1998
  10. Ulrich Boglárka                         szül. idő: 1999
  11. Tomin Luca                               szül. idő: 1999
  12. Mike Mercédesz                         szül. idő: 1998
  13. Váldi Dominika                          szül. idő: 1999
  14. Zalavári Hanna                         szül. idő: 1998
  15. Ratasics Réka                           szül. idő: 1998

 

A résztvevő csapatok: (5 csapat)

Kecskeméti Sportiskola
Tatabányai RSE
Szombathelyi SI VSA
Veszprémi ESC
1.MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia

 

  1. Mérkőzés
    1.MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia – Veszprémi ESC
    3:0 (25:15; 25:6; 25:20)
    KRA UMSE: Bekes, Kozics, Bak, Auman, Mészáros, Keen Libero: Tóth Csere: Mike, Garami, Nagy, Ulrich, Ratasics

 

  1. Mérkőzés
    1.MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia – Tatabánya
    3:1 (15:25; 25:8; 25:18; 25:13)
    KRA UMSE: Bekes, Kozics, Bak, Auman, Mészáros, Keen Libero: Tóth Csere: Mike, Garami, Váldi, Tomin, Zalavári

 

A második forduló előtt nem lehetett más a célunk, mint hogy mindkét ellenfelünket legyőzzük, hiszen csak így tudtuk biztosítani továbbjutásunkat az országos elődöntőbe.

 

A nap első mérkőzését a Veszprém csapata ellen játszottuk. Őket az előző fordulóban már egyszer le tudtuk győzni, de nem volt könnyű mérkőzés. Ezúttal sajnos nem teljes csapattal érkeztek. Az első szettben nagyon álmosan kezdtük, dekoncentráltak, lassúak voltunk. De így is viszonylag könnyen sikerült a szettet a magunk javára fordítani. Aztán a második szettben már más hőfokon röplabdáztunk, aminek meg is lett az eredménye. Mindössze 6 pontot sikerült az ellenfélnek szereznie ebben a szettben. A harmadik játékrészben már egy másik csapatszerkezetben játszottunk, lehetőséget tudtam adni azoknak is, akik eddig kevesebbet játszottak. Így egy kicsit szorosabb lett az eredmény, de a győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben.

 

A második meccsen a Tatabánya volt az ellenfél. Ellenük hasonlóan gyengén kezdtük, mint a Veszprémiek ellen, de ez ezúttal megbosszulta magát. El is veszítettük az első szettet.

A folytatásban aztán főleg a jó nyitásainknak köszönhetően átvettük az irányítást és könnyedén egyenlítettünk.

Szerencsére ez a lendület kitartott még a következő két szettben is így végül 4 szettben felül tudtunk kerekedni ellenfelünkön. Leginkább a nyitásainkkal tudtuk nyomás alatt tartani Őket, amivel fokozatosan elbizonytalanítottuk Őket.

 

A csoportot 3 győzelemmel és 1 vereséggel a második helyen zártuk. Ez továbbjutást ért. A második hely szerintem reális, a kecskeméti csapat előrébb tart nálunk.

A csapatból mindenképpen kiemelném Bak Krisztinát, akit támadásban nem tudtak tartani, illetve Keen Alexandrát, aki leginkább a jó szerváival emelkedett ki a csapatból.

 

Az elődöntő első fordulója március végén kerül megrendezésre.

 

Statisztika:

 

Kovács Balázs edző

2015.02.01.