Kedden tartja ünnepélyes évadzáróját a Kaposvári Röplabda Akadémia

Ünnepélyes évadzárót rendez július 2-án, kedden 16 órától a Kaposvári Röplabda Akadémia. Az utánpótlás műhely vezetői az Arany úti sportcentrumba várják az egyesület sportolóit, edzőit, alapító tagjait és természetesen a gyerekek hozzátartozóit is.

A rendezvény 16 órakor kezdődik az Arany úti sportcentrumban, és a rövid köszöntő és az értékelés után hagyományteremtő szándékkal adják át a Horváth Éva Röplabda Alapítvány „Jó tanuló, jó röplabdás” díjait hat kategóriában. Ezután kiderül, kik kapják az Év utánpótlásedzője díjat a női és a férfi szakágban. A két szakember a Gáspár István Díjat és a Vermesné dr. Merő Zsuzsa Díjat veszi majd át. Ezt követően a Kapos Étterem jóvoltjából vendégül látják a játékosokat és az edzőket, majd meglepetés műsor és kötetlen beszélgetés zárja le a programot.
Az eseményen ott lesz a magyar férfi röplabda válogatott szövetségi kapitánya, az akadémia szakmai igazgatója, Demeter György, valamint a hírek szerint a nemzeti együttes kaposvári tagjai is tiszteletüket teszik majd. Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem női csapatának újdonsült vezetőedzője, Oláh János is eljön az NB I-es társulat néhány játékosával.

2013.06.28.

Július 2-án RÖAK-ÉVADZÁRÓ!

Kedves Sportolók, Szülők, Hozzátartozók, Edzők és Sportbarátok!

Örömmel tájékoztatunk mindenkit arról, hogy összeállt a Kaposvári Röplabda Akadémia július 2-ai évzárójának programja.

A rendezvény 16 órakor kezdődik az Arany úti sportcentrumban, és a rövid köszöntő és az értékelés után hagyományteremtő szándékkal adjuk át a Horváth Éva Röplabda Alapítvány „Jó tanuló, jó röplabdás” díjait hat kategóriában, illetve az Év utánpótlásedzője díjat a női és a férfi szakágban. Ezt követően a Kapos Étterem jóvoltjából vendégül látjuk játékosainkat és edzőinket, majd kötetlen beszélgetés zárja le a programot.

A fő célunk az, hogy az akadémia csapatai minél nagyobb számban képviseljék magukat, így szeretnénk arra kérni sportolóinkat, hogy azok kivételével, akik máshol nyaralnak, vegyen részt mindenki az évzárón. A rendezvényen minden játékosunk és edzőnk kap egy kupont, ezt beváltva juthattok majd hozzá az ételhez-italhoz, fagyihoz, de természetesen a hozzátartozók, barátok is vásárolhatnak majd a büfében. És lesz meglepetésműsor is!

Sportbaráti üdvözlettel:

Horváth Éva elnök
Demeter György szakmai igazgató

2013.06.26.

Beszámoló – Diákolimpia IV. korcsoportos Országos Döntő

A pénteken megtartott sorsoláson kiderült, hogy egy csoportba kerültünk az előzetesen legesélyesebbnek tartott Kecskemét Széchenyivárosi Isk. csapatával, a Szolnokkal és a Kunhegyessel…

Beszámoló

 

Diákolimpia IV. korcsoportos Országos Döntő

2013. június 7-9. Szeged

Résztvevő  keret:

  1. Hanga Bence                              szül. idő: 1998
  2. Kulcsár Adrián                            szül. idő: 1998
  3. Kummer Barnabás                   szül. idő: 1998 (csapatkapitány)
  4. Tóth Ádám                                  szül. idő: 1998
  5. Borsi Dániel                                 szül. idő: 1999
  6. Hanga Márton                           szül. idő: 1999
  7. Kiss Máté                                     szül. idő: 2000
  8. Farkas Bence                              szül. idő: 1998
  9. Lassú Ádám                                szül. idő: 1998
  10. Ratkóczy Dániel                         szül. idő: 1999

Kisérők, testnevelő, felkészítő:

  1. Ladovics Károly
  2. Kovács Balázs
  3. Zarka Péter (Nem utazott a csapattal)
  4. Gyurmán János (sofőr)

 

A résztvevő csapatok: (8 csapat) (Egyben az országos döntő végeredménye is)

  1. Kaposvári Általános Iskola – Kaposvár
  2. Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola – Kecskemét (Korábban Arany J. Ált. Isk.)
  3. Petőfi Sándor Kistérségi Általános Iskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó – Hortobágy
  4. Dózsa György Általános Iskola és Szilágyi Erzsébet Általános Iskola egysége – Dunaújváros
  5. Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Művelődési Ház Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye                 – Kecskemét
  6. Fiumei Úti Általános Iskola – Szolnok
  7. Kunhegyes Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakiskola – Kunhegyes
  8. Arany János Általános Iskola – Szeged

 

A mérkőzések eredményei:

Csoportmérkőzések (Péntek – Szombat délelőtt)

1. Mérkőzés:
Kaposvár – Kecskemét Széchenyivárosi Ált. Isk.
1:3

 

2. Mérkőzés:
Kaposvár – Szolnok
3:1

 

3. Mérkőzés
Kaposvár – Kunhegyes
3:0

 

 

Keresztjáték a döntőbe jutásért (Szombat délután)

4. Mérkőzés:
Kaposvár – Dunaújváros
3:1

 

Döntő (vasárnap)

5. Mérkőzés
Kaposvár – Széchenyivárosi Ált. Isk.
3:2

 

A mérkőzésekről illetve az országos döntőről:

 

A pénteken megtartott sorsoláson kiderült, hogy egy csoportba kerültünk az előzetesen legesélyesebbnek tartott Kecskemét Széchenyivárosi Isk. csapatával, a Szolnokkal és a Kunhegyessel.

A Kecskemétieket az OGYB-ről illetve a tavaszi kaposvári RÖAK kupáról ismertük, nagyon jó csapat. Sajnos a Szolnokkal és a Kunhegyessel az év során nem játszottunk így ők ismeretlenek voltak számunkra.

A sorsolás szeszélye folytán, mindjárt a Kecskeméttel játszottuk az első meccsünket. Az első két szettet simán elvesztettük, aztán – némi meglepetésre – a 3. szettet az előző kettőhöz hasonlóan nagy fölénnyel, de mi tudtuk megnyerni. Aztán sajnos a negyedik szett elején ismét a Kecskemét szerzett előnyt, amit a szett végéig meg tudott tartani. Így sajnos ezt a meccset elvesztettük, ami azt jelentette, ha elődöntőbe akarunk jutni, akkor a másik két csoportellenfelünket le kell győznünk.

Az okozott kis aggodalmat, hogy ezen mérkőzésen messze a tudásunk alatt játszottunk.

Szombaton reggel a Szolnok következett. Az első szettben megleptek minket, jól játszottak, mi pedig elég gyengén, illetve kicsit megilletődötten, aminek nem igazán tudom, hogy mi volt az oka. Aztán a második szettől fogva, nagy küzdelem árán, de még szintén nem annyira jó játékkal, de folyamatosan kezünkbe tudtuk venni a játék irányítását. Tulajdonképpen a jó nyitásainkkal tudtuk Őket elbizonytalanítani, illetve a jó támadásaikat megakadályozni. Ugyanis volt náluk egy srác, aki elég hatásosan támadott, tulajdonképpen vele nem tudtunk mit kezdeni, így csak az volt a megoldás, hogy vegyük ki a játékból. Ez hellyel-közzel sikerült is, így ha nagy küzdelem árán is, de végül meg tudtuk nyerni ezt a négy közé kerülésért kulcsfontosságú mérkőzést.

Aztán kora délután az utolsó csoportmeccsen a Kunhegyes volt az ellenfél. Őket gyakorlatilag teljesen biztosan tudtuk szett veszteség nélkül legyőzni, ami abból a szempontból volt nagyon fontos, hogy este várt ránk az elődöntő, és hogy minél kevesebb időt töltsünk a pályán és minél többet tudjanak pihenni a srácok az elődöntő előtt. Ezen a meccsen már a mutatott játék is sokkal biztatóbb volt a reggelinél. Csináltuk egy-két igencsak tetszetős pontot, illetve tudtam pihenteti a kezdő játékosokat is az esti meccsre.

 

Este azzal a Dunaferr-rel mérkőztünk meg, akik a szezon végére igencsak jó formába kerültek, és a másik csoportban az első helyen végeztek. Viszont a szezon során eddig minden alkalommal legyőztük őket. Az első szettet rosszul kezdtük, ami köszönhető volt a szett eleji kis „balhé”-nak. Ezt most itt nem részletezném, viszont ez az intermezzo minket zavart meg, így a szett elején mindjárt hátrányba kerültünk. Ezt a hátrányt sajnos nem sikerült ledolgoznunk bár lényegesen csökkentettük, illetve volt olyan is, hogy ki is tudtunk egyenlíteni, de a szettet végül elveszítettük. Tehát a Szolnok elleni meccshez hasonlóan itt is hátrányból kellett felállnunk. A második szettől kezdve folyamatosan javult a csapat játéka a 2. és a 3. szettet is biztosan meg tudtuk nyerni. Aztán a 4. szettre koncentrációban egy kicsit elfáradtunk. Ebben a szettben hatalmas küzdelem alakult ki a szett végére sikerült egy pár pontos előnyt szereznünk, amit a végén egy kis szerencsével sikerült megtartani, így ha minimális (2-pontos) különbséggel is sikerült ezt a szettet is megnyernünk, ezzel a mérkőzést is 3:1 arányban.

Nagy mérkőzés volt.

A vasárnapi döntőben ismét az a kecskeméti csapat volt az ellenfelünk, amelytől a pénteki napon 3:1 arányba alulmaradtunk. A gyerekek nagyon fogadkoztak, hogy most visszavágunk nekik.

De az első szettben ennek ellenére egy kis megilletődöttség látszott a gyerekek arcán, amit az ellenfelünk könyörtelenül ki is használt, ezzel tulajdonképpen el is dőlt az első szett sorsa. Simán elbuktuk ezt a szettet.

A második játékrészben aztán ahogy ez kezdett elmúlni egyre biztosabbá vált a játékunk, jöttek a jó nyitások, amellyel nyomás alatt tudtuk tartani a Kecskemétieket. Ezáltal Ők kezdtek elbizonytalanodni, így ezt a szettet simán meg tudtuk nyerni.

A harmadik szettnek az elején aztán ismét rosszul kezdtünk, így a szett során végig hátrányban kellett játszanunk, ezáltal bizonytalanok voltunk, nem mertük megcsinálni azokat a dolgokat, amiket meg kellett volna csinálni ahhoz, hogy meg tudjuk nyerni ezt a szettet. Ezt a szettet is elveszítettük.

A 4. etap elején egy darabig fej-fej mellett haladtunk a Kecskeméttel, de aztán ismét hátrányba kerültünk, de nem akkorába, mint az első és a harmadik szettben. A szett végjátékához közeledve sem csökkent ez a 4-5 pontos előny. 22-19-nél már-már úgy látszott, hogy vereséget szenvedünk, de ekkor a srácok megrázták magukat, illetve a kecskeméti kezek megremegtek és fel tudtunk zárkózni. Először csak kiegyenlítettünk, majd 24:23-nál a szett során először (!) átvettük a vezetést is. Szettlabdánál Kummer Barnabás bravúros egykezes ütésmentése pattant egyből át és esett le a túloldalon! Ezzel sikerült egyenlőre alakítani az állást.

Az 5. mindent eldöntő „Aranyszettben” az elején 3:3-ig felváltva estek a pontok. 3:4-nél az addig kiválóan szerváló Kiss Máté csereként állt be és került a nyitóhelyre aki ezúttal hibázott. Így már 3:5 volt a hátrányunk. A térfélcserénél pedig 8:4-re vezetett a Kecskemét. A fordulást követően már 9:4 is volt oda. Aztán Kummer Barnabás állt a nyitóhelyre, akinek a kiváló nyitásaival elkezdtünk felzárkózni. Közben esett még két kecskeméti pont, de már ott voltunk a nyakukon. 11:12-es állásnál Borsi Dániel felugrásos ász szervájával egyenlítettünk ki. Majd ugyanő hátsósoros bombáját követően már átvettük a vezetést. 13:12  Két kivédekezett labdát követően a mérkőzés labdát végül Hanga Bence ütötte be, ezzel megkoronázva a csapat egész éves teljesítményét!

A srácok fantasztikus küzdeni tudásról, akarásról tettek tanúbizonyságot, azzal, hogy a korábban esélyesebbnek tartott Kecskeméti csapatot többször is hátrányból felállva végül le tudták győzni és ezzel meg tudták védeni a tavaly megszerzett Diákolimpiai Bajnoki címüket!

A csapatból különdíjat kapott: Borsi Dániel

Legjobb felkészítő, edző: Kovács Balázs

Kovács Balázs
edző

1

 

2

 

3

2013.06.20.

Olaszországban folytatja a Kaposvári Röplabda Akadémia egyik legnagyobb tehetsége

Olaszországban folytatja a Kaposvári Röplabda Akadémia egyik legtehetségesebb növendéke. A 14 esztendős Borsi Dániel családjával együtt költözik július elején Modenába, ahol a sportolói pályafutása mellett a tanulmányaira is odafigyelnek majd.

Borsi Dániel: irány Modena!

Olaszországban folytatja a Kaposvári Röplabda Akadémia egyik legtehetségesebb növendéke. A 14 esztendős Borsi Dániel családjával együtt költözik július elején Modenába, ahol a sportolói pályafutása mellett a tanulmányaira is odafigyelnek majd.

Borsi Dániel három és fél éve röplabdázik, és hamar kiderült, hogy lehet belőle valaki ebben a sportágban.

„Amikor Dani hozzám került, már látszott, hogy van tehetsége ehhez a játékhoz. Ez főleg abból látszott, hogy ösztönösen arra a helyekre állt be a pályára, ahová be kellett állni bizonyos szituációkban. Ez nagyon sok játékosnak éveken keresztül kell tanítani, hogy meg tudja csinálni. Ő ösztönösen meg tudja csinálni, lát a pályán. Emellett az adottságai is megvannak” – mondta a Kaposvári Röplabda Akadémia fiú gyermekcsapatának edzője, Kovács Balázs.

A 14 esztendős kaposvári reménység napjainkban korosztálya egyik legjobbja Magyarországon. Az elmúlt két évben már a Kaposvári Röplabda Akadémia gyermekcsapatának egyik erőssége volt, és a különböző tornákról rendre hazahozta a különdíjat is. Az idei tanévben egyesületével ezüstérmet, iskolai színekben pedig aranyérmet nyert az országos döntőben. Danira egy ausztriai tornán figyeltek fel, és végül egy ismert olaszországi akadémiával, a Scuola di Pallavolo Anderlinivel sikerült megállapodást kötni. A játékos a szüleivel együtt költözik el Modenába július elsején.

„Egy korosztállyal feljebb fogok játszani, mint ahány éves vagyok, vagyis az 1998-as születésűekkel röplabdázhatok majd együtt. Ez nagy elismerés, és azt várják tőlünk, hogy nyerjünk bajnokságot” – árulta el Dani.

Olaszország a sportág igazi fellegvára, így nagy elismerés, hogy a modenaiak is fantáziát látnak a kaposvári fiúban.

„Óriási dolog, hogy egy olyan országba, amely a röplabdázás bölcsője, bármilyen szinten, egy olyan kis magyar város, mint Kaposvár, játékost tud adni – folytatta Kovács Balázs. – Talán ez példa lehet a többi gyerek előtt, hogy van értelme csinálni, van értelme a röplabdának. Azt hiszem, mi a Röplabda Akadémiával és az iskolákkal együtt azért dolgozunk, hogy olyan utánpótlás bázist tudjunk felépíteni, ami bárhol Európában jelen van.”

A kaposvári röplabda Akadémia pontosan két éve alakult meg, és az országban egyedülálló módon egy klubban dolgozik a leány és a fiú szakosztály. Tizenhárom csapatban több mint 200 fiatal üti a labdát, és a legtehetségesebbek ebben a sportágban is sokra vihetik.

1

 

2

2013.06.14.

Újabb nagyszerű kaposvári diáksiker

Újabb nagyszerű kaposvári diáksiker – csúcson a röplabdás fiúk
Tovább bővült az idei diákolimpiai aranygyűjtemény: a IV. korcsoportos fiúk röplabda országos döntőjében a Kaposvári Általános Iskola fiataljai állhattak fel a dobogó tetejére. A legjobb helyi fiatalokat felvonultató együttes nem mindennapi küzdelem végén hódította el az legszebb trófeát Szegeden, és ezzel megvédte tavalyi elsőségét.

A tehetséges fiatalok kal felálló kaposvári együttes hitből, akaratból és küzdeni tudásból egyaránt jelesre vizsgázott az elmúlt hétvégén. A fiúk – két héttel a Kaposvári Röplabda Akadémia színeiben megszerzett OGYB-ezüstérem után –  iskolai színeiben is megtették a magukét. A csoportkörben előbb vereséget szenvedtek a nagy rivális kecskemétiektől, majd 3-1-re verték a szolnokiakat és 3-0-ra a kunhegyesieket. Az elődöntőben, a Dunaújváros ellen 0-1-ről sikerült nyerni 3:1 arányban, a fináléban pedig ismét a Kecskeméttel kellett megmérkőzni.

A döntő nem mindennapi küzdelmet, óriási csatát hozott, és a kaposvári fiatalok 1-2-ről felállva fordították a maguk javára az eredményt. A csapat az ötödik, rövidített játékrészben 5-9-ről állt fel, és győzött. Az együttes egyik legjobbja, Borsi Dániel különdíjat is átvehetett teljesítménye elismerésekeként.

Gratulálunk!

2013.06.10.

NYÁRI RÖPLABDA SPORT TÁBOR

Gyere, töltsd el szabadidődet egy igazán jó társaságban!

Itt a lehetőség, hogy kiváló oktatók segítségével mindezt megvalósítsd!

LETÖLTHETŐ JELENTKEZÉSI LAP

Időpont: 2013. július 08-12.-ig

Helyszín: Kodály Zoltán Általános Iskola Tornaterme

Ára: 15.000.- Ft

A részvételi díj tartalmazza:

 

  • 8-16 óráig sportfoglalkozások szakképzett oktatókkal.
  • Tízórai, ebéd, uzsonna, ásványvíz (egész nap).
  • Röplabdás alapképzéseket nyújtó játékok, speciális foglalkozások.
  • Röplabda alapú labdás játékok, floorball, asztalitenisz, tollas.
  • Koordinációs képességeket, ügyességet fejlesztő feladatok.
  • Csütörtök este szalonnázás, grillezés.

Jelentkezni lehet:

Június 20-ig az alábbi telefonszáminkon vagy a jelentkezési lap kitöltésével és eljuttatásával.

PÁLFY MARIANNA 70/361-5099
ZARKA PÉTER 30/948-9205

LETÖLTHETŐ JELENTKEZÉSI LAP

2013.06.07.

NYÁRI RÖPLABDA – SPORT TÁBOR

Gyere, töltsd el szabadidődet egy jó társaságban!

Itt a lehetőség, hogy kivalló oktatók segítségével ezt megvalósítsd!

Időpont: 2013. július 08-12.-ig

Helyszín: Kodály Zoltán Általános Iskola Tornaterme

Ára: 15.000.- Ft

 

NAPI  PROGRAM:

8:00 beérkezés
8:30 sportfoglalkozások
10:30 tízórai
11:00 sportfoglalkozások
12:30 ebéd
13:30 pihenő
14:00 sportfoglalkozások
16:30 távozás

 

A részvételi díj tartalmazza:

 

  • 8-16 óráig sportfoglalkozások szakképzett oktatókkal.
  • Tízórai, ebéd, uzsonna, ásványvíz (egész nap).
  • Röplabdás alapképzéseket nyújtó játékok, speciális foglalkozások.
  • Röplabda alapú labdás játékok, floorball, asztalitenisz, tollas.
  • Koordinációs képességeket, ügyességet fejlesztő feladatok.
  • Csütörtök este szalonnázás, grillezés.

 

Jelentkezni lehet:

Június 20-ig az alábbi telefonszáminkon vagy a jelentkezési lap kitöltésével és eljuttatásával.

PÁLFY MARIANNA 70/361-5099
ZARKA PÉTER 30/948-9205

2013.06.05.

Két olasz és egy osztrák együttest is elvert Bécsben az Ágfalvi-csapat

Az ötödik helyet szerezte meg a Kaposvári Röplabda Akadémia együttese a hagyományos bécsi nemzetközi utánpótlástornán.

Két somogyi együttest is pályára szólítottak az osztrák fővárosban, Bécsben rendezett hagyományos Simmering Kupa szabadtéri utánpótlás röplabdatornán.

A mini fiúknál a címvédőként érkezett, Ágfalvi Krisztina vezette Kaposvári Röplabda-akadémia Utánpótlás Műhely három győzelemmel – két olasz és egy osztrák ellenfelüknél bizonyultak jobbnak – , valamint négy vereséggel végül az ötödik helyet szerezte meg a 11 csapatot számláló mezőnyben.

A Kaposvári Röplabda-akadémia Utánpótlás Műhely mini fiú röplabdacsapata: Kiss Máté, Agócs Barna, Pusztai Olivér, Komáromi Richárd, Kovács Dániel, Major Boldizsár, Kontra Dominik, Götz Bálint, Csíkvár Máté, az edzőjük Ágfalvi Krisztina.

A mini leányoknál a Nagy Zoltán által felkészített Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC egyletének ezúttal a nyolcadik hely jutott a 11 csapat közül.

2013.06.03.

Országos Junior Bajnokság: bronzérmes a Fino együttese

A harmadik helyet szerezte meg a Fino Kaposvár korosztályos együttese az Országos Junior Bajnokság Nyíregyházán megrendezett döntőjében.

Varga Péter tanítványai egy győzelemmel és egy vereséggel zárták a csoportkört, a Kazincbarcika elleni magabiztos sikerrel pedig bejutottak a legjobb négy közé. Az elődöntőben hiába vezettek már 2-0-ra a Szolnok ellen, a Tisza-partiak végül némi meglepetésre fordítani tudtak. A harmadik hely megszerzése már nem okozott gondot a Dág ellen. A tornát a Dunaferr legénysége nyerte meg.

 

Junior Bajnokság, Nyíregyháza

Csoportmérkőzések

Vegyész RC-Kazincbarcika – Dági KSE 2:3

Szolnoki Főiskola RKSI – Vegyész RC-Kazincbarcika 3:0

Dági KSE – Szolnoki Főiskola RKSI 0:3

Fino Kaposvár – Dunaferr SE 2:3

Kádár Kecskeméti RC – Fino Kaposvár 0:3

Dunaferr SE – Kádár Kecskeméti RC 3:1

 

Középdöntők

Dági KSE – Kádár Kecskeméti RC 3:1

Fino Kaposvár – Vegyész RC-Kazincbarcika 3:0

 

Elődöntők

Dunaferr SE – Dági KSE 3:0

Szolnoki Főiskola RKSI – Fino Kaposvár 3:2

 

Helyosztók

Az ötödik helyért: Kádár Kecskeméti RC – Vegyész RC-Kazincbarcika 3:0

A harmadik helyért: Dági KSE – Fino Kaposvár 0:3

Az első helyért: Dunaferr SE – Szolnoki Főiskola RKSI 3:1

 

Végeredmény

1. Dunaferr SE

2. Szolnoki Főiskola RKSI

3. Fino Kaposvár

4. Dági KSE

5. Kádár Kecskeméti RC

6. Vegyész RC-Kazincbarcika

2013.06.03.