Jól sikerült az Akadémia nyári tábora

Csaknem harmincan ütötték a labdát a Kaposvári Röplabda Akadémia egyhetes nyári táborában. A Kodály iskola tornatermében a lányok és a fiúk együtt edzettek, és az sem okozott gondot, hogy a mini, a gyermek és a serdülő korosztály közösen dolgozott. A táborba még Bonyhádról is érkezett egy tehetséges fiatal.

A tavaly nyáron megalakult Kaposvári Röplabda Akadémia a sikeres versenyszezon után a nyári szünet elejére is talált elfoglaltságot a fiataloknak. Az egyhetes táborba csaknem harmincan jelentkeztek: a munka hétfőn kezdődött és pénteken ért véget. 
– Összetartás jellege van. Több generáció van, próbáljuk őket összehozni, mint tudásban, mind az egymáshoz való vuszonyban. Nagyon szeretnek dolgozni. azokat a röplabdás elemeket gyakoroljuk, amiket év közben nbem tudtunk, illetve nem annyira ment. Próbálunk kicsit előre lépni, olyanokat mutatni, ami új, de a fő hangsúly a játékon van – mondta az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia vezetőedzője, Zarka Péter.
A gyerekek napi két edzésen vettek részt, de a strandra is eljutottak és még szalonnát is sütöttek. Lengyel Kinga Bonyhádról érkezett a táborba. 
– Délelőtt van egy edzés, melegítünk, nyújtunk, erősítünk, délután pedig labdás edzés van. Hat éve csinálom, és nagyon szeretem, és szeretném minél többet csinálni ezt – mondta a bonyhádi Lengyel Kinga.
Az akadémia serdülőcsapatának tagjai ugyancsak nagy kedvvel ütötték a labdát az edzéseken. 
– Nagyszerű leheteőség, hogy fejlődjünk technikailag és erőnlétrileg egyaránt. A barátaim is jöttek és én is. elég sok korosztály van, fejlődhetünk, mi példát mutathatunk a kicsiknek is. Jól érezzük magunkat. Én a serdülő korosztályban jástzom, próbálomn edzésről edzésre a legtöbbet hozni. Kiderül, mire lesz elég, én próbálom a legtöbbet kihozni ebből a sportból – mondta a kaposvári Sólyom Kristóf.
A fiatalok a jól sikerült tábor után kivehetik a nyári szabadságot, és augusztus végén állnak majd újra edzésbe.

2012.07.12.