Újabb országos röplabdakupát rendeznek Kaposváron

Péntektől vasárnapig a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnoka ad otthont a röplabda Országos Ifjúsági Kupa döntőjének. A rangos viadalon a legjobb hat-hat magyar leány és fiú együttes száll harcba az 1. MCM-Diamant Kupért. A mezőnyben ott lesz a két kaposvári csapat is, és a fiúk az aranyérem várományosainak számítanak.

A sikeres juniordöntő után két héttel újabb rangos utánpótlás tornának adhat otthont a somogyi megyeszékhely. Az Országos Ifjúsági Kupa döntőjét a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely SE rendezi, közösen a város két felvevő egyesületével, a Finoval és a BITT-tel. A lányok és a fiúk egyaránt eljutottak a döntőig, így várhatóan ismét telt ház előtt vívják majd mérkőzéseiket a Táncsicsban. A remények szerint Kaposvár a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is jó házigazda lesz, a két somogyi résztvevő pedig hazai környezetben, a közönség támogatásával, szeretne eljutni a dobogóig. A Gergye Rolanddal felálló fiúcsapat ezúttal elsőszámú favoritnak számít, és a a junior-bronzérem után most fényesebb éremre vágyik…
A nők mezőnyében három fővárosi és három vidéki csapat kapott helyet, és a somogyiak ismét szeretnének bravúrosan teljesíteni. A program pénteken 14 órakor a csoportmérkőzésekkel indul, szombaton 10 órától a középdöntők és az elődöntők következnek, vasárnap fél 9-tól pedig a helyosztókkal zárul a küzdelem. A belépés ingyenes. 

A résztvevő csapatok. Leányok: Békéscsabai RSE, Kaposvári Röplabda Akadémia, TEVA-Gödöllő,  TFSE-KRA, UTE, Vasas Óbuda Hofeka. Fiúk: Csepel, Dunaferr SE, Kalo-Méh Kecskemét, Kaposvári Röplabda Akadémia, Szolnoki Főiskola, Vegyész RC Kazincbarcika.

A MŰSOR

Péntek

1. MCM-Diamant Kupa Röplabda Országos Ifjúsági Kupa, Döntő.
Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnoka
Csoportmérkőzések 14 órától.

Szombat
1. MCM-Diamant Kupa Röplabda Országos Ifjúsági Kupa, Döntő.
Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnoka
Középdöntők és elődöntők 10 órától

Vasárnap
1. MCM-Diamant Kupa Röplabda Országos Ifjúsági Kupa, Döntő.
Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnoka
Helyosztók, döntők és eredményhirdetés: 8.30 órától.

 

Az esemény honlapja: http://www.kaposvarvolley.hu/

2012.05.30.

Kaposvári tornagyőzelem Ausztriában!

Nagyszerűen szerepeltek Ausztriában az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia fiataljai. A simmeringi pünkösdi füves pályás nemzetközi utánpótlás tornán a fiúk az első helyet szerezték meg, a leány együttes és a vegyes csapat pedig a negyedik helyen zárt.

Ágfalvi Krisztina tanítványai a döntőben a bécsieket győzték le remek játékkal 2:0 arányban. A torna legjobb játékosának Borsi Dánielt választották meg. A lány- és a vegyescsapat egyaránt elverekedte magát a legjobb négyig, így ugyancsak előkelő helyezéssel zárt. A rangos viadalon 39 együttes vett részt, a torna mérkőzéseit 12  pályán rendezték meg. A magyarok kiválóan teljesítettek a nemzetközi mezőnyben, Kaposvár mellett Sümegre is került egy első helyezés, és egyik gárda sem végzett az ötödiknél rosszabb helyen. 
A kaposvári mini korosztály a közelmúltban az Országos Mini Kupán is sikerrel teljesített: az Akadémia egy ezüst- és két bronzérmet szerzett a fővárosban. A somogyiak öt csapatot is neveztek a versenyre, és a leányok mezőnyében szereplő kis-mini korosztályú együttes egészen a második helyig menetelt. A fiúk mini és kis-mini korosztálya egyaránt bronzérmes lett.

2012.05.29.

Három kaposvári érem a röplabda Országos Mini Kupán

Egy ezüst- és két bronzérmet szereztek az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia fiataljai az Országos Mini Kupa Budapesten megrendezett döntőjében. A háromnapos, nagyszabású viadalon több mint ezer gyermek ütötte a labdát.

A kaposváriak öt csapatot is neveztek a versenyre, és a  leányok mezőnyében szereplő kis-mini korosztályú együttes egészen a második helyig menetelt. A minik a 12., a szuper-minik pedig a 13. helyen fejezték be a küzdelmeket. A fiatal röplabdázókat Pálfy Marianna, Lábas Judit és Szeitz Szilvia készítette fel ebben a tanévben.

A fiúk is kitettek magukért: az 1. MCM-Diamant Kaposvári röplabda Akadémia mini és kis-mini korosztálya egyaránt bronzérmes lett, a mindössze egy éve dolgozó szuper-mini csapat pedig a szintén előkelő hatodik helyet érdemelte ki. A gyerekeket Zarka Péter és Ágfalvi Krisztina készítette fel.

Az Országos Mini Kupát a Magyar Röplabda Szövetség és a Nemzeti Sport Intézet Sport XXI programjának közös támogatásával rendezték meg. Idén a program első számú kiválasztó versenye volt ez az erőpróba, és nevezték meg azokat a tehetséges fiatalokat, akik a jövő válogatott kereteit alkothatják. A kiszemelt játékosok a nyáron már képzőtáborban vesznek részt. A kaposváriak ismét bizonyítottak, és abban bíznak, hogy újabb válogatott kerettagokat adnak majd a jövőben is a magyar röplabdasportnak.

A Röplabda Akadémia mini korú fiataljaira még egy komoly megmérettetés vár ebben a tanévben: a somogyiak három csapattal szerepelnek egy ausztriai nemzetközi utánpótlástornán a pünkösdi  hosszú hétvégén.

2012.05.17.

A Fino és a BITT Kaposvári Egyetem fiataljai is érmet remélnek a junior döntőn

Péntektől vasárnapig a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnoka ad otthont a röplabda Országos Junior Bajnokság döntőjének. A rangos viadalon a legjobb hat-hat magyar leány és fiú együttes száll harcba az 1. MCM-Diamant Kupáért.

A mezőnyben ott lesz a két kaposvári csapat, a Fino és a BITT Kaposvári Egyetem gárdája is, méghozzá az éremszerzés reményében.

 

Az év egyik legnagyobb utánpótlásversenyét a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely SE rendezi, közösen a város két felvevő egyesületével. A somogyiak pályázatát külön motiválta, hogy Kaposvár két élvonalbeli klubja, a Fino és a BITT Kaposvári Egyetem junior csapata egyaránt eljutott a döntőig. A remények szerint Kaposvár a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is jó házigazda lesz, a két somogyi résztvevő pedig hazai környezetben, a közönség támogatásával, szeretne eljutni a dobogóig.

– Az elmúlt évhez hasonlóan szeretnénk megszerezni az első helyet – válaszolta az esélyeket firtató kérdésünkre a kaposváriak utánpótlás válogatott játékosa, Gergye Roland, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a Fino felnőtt csapata az idén is megvédte magyar bajnoki címét és kupaelsőségét. – A Dunaferrnek, a Dágnak és a Kecskemétnek is erős csapata van, de talán mi jobbak leszünk náluk.

– Megcélozzuk a dobogót, de jól tudjuk, hogy sok múlik a péntek déli sorsoláson is – mondta a BITT KNRC Kaposvári Egyetem csapatának egyik feladója, Kulcsár Petra. – Ha jól összpontosítunk és kijön a lépés, bárki ellen képesek lehetünk a győzelemre.

A nők mezőnyében egyébként négy fővárosi csapat kapott helyet, így a bajnok Vasas és a bronzérmes BSE tehetséges fiataljait is láthatja a közönség, illetve a szintén jó erőkből álló békéscsabaiak is pályára lépnek a Táncsicsban. A tornán olyan játékosok is szerepelnek majd, akik már a felnőtt válogatottságig is eljutottak.

A program pénteken 14 órakor a csoportmérkőzésekkel indul, szombaton 10 órától a középdöntők és az elődöntők következnek, vasárnap fél 9-tól pedig a helyosztókkal zárul a küzdelem. A belépés ingyenes.

 

A résztvevő csapatok. Leányok: Békéscsabai RSE, BITT KNRC Kaposvári Egyetem, BSE-FKF, Budai XI. SE, UTE, Vasas Óbuda Hofeka. Fiúk: Dági KSE, Dunaferr SE, Fino Kaposvár SE, Kalo-Méh Kecskemét, Szolnoki Főiskola, Vegyész RC Kazincbarcika.

 

SPORTMŰSOR

 

Péntek

1. MCM-Diamant Kupa Röplabda Országos Junior Bajnokság Döntő.

Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnoka

Csoportmérkőzések 14 órától.

 

Szombat

1. MCM-Diamant Kupa Röplabda Országos Junior Bajnokság Döntő.

Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnoka

Középdöntők és elődöntők 10 órától

 

Vasárnap

1. MCM-Diamant Kupa Röplabda Országos Junior Bajnokság Döntő.

Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnoka

Helyosztók, döntők és eredményhirdetés: 8.30 órától.

 

Az esemény honlapja: http://www.kaposvarvolley.hu/

2012.05.16.

Országos Junior Bajnokság 2012

Május 18. és 20. között rendezik az Országos Junior Bajnokság döntőjét Kaposváron, a Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnokában.

2012.05.11.

Országos Mini Kupa – irány Budapest!

Az Országos Mini Kupa versenysorozatát a Magyar Röplabda Szövetség és a Nemzeti Sport Intézet Sport XXI programjának közös támogatásával rendezik meg Budapesten, az MRSZ szervezésében, 2012. május 11-13-án.

A nagyszabású viadalon természetesen részt vesznek az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia csapatai is. A versenyre rekord számú nevezés érkezett.

„Az eddigi évekhez képest jóval több résztvevő jelentkezett, köztük több olyan sportszervezet is, amelyek eddig még soha nem indultak. Ez mindenképpen nagyon jó dolog – mondta Ludvig Zsolt Héraklész-vezetőedző – A versenykiírás értelmében egy sportszervezet egy versenyszámban csak egy csapatot nevezhet, a 86 nevezés azt jelenti, hogy a három nap alatt közel 1000 gyerek fogja ütni a labdát.”

A Sport XXI. Utánpótlás-nevelési Program – az utánpótlás-nevelés állami támogatásának részeként – a Héraklész Bajnokprogram alatti korosztályokat vagy a Héraklész Bajnokprogramban nem regisztrált sportolókat (10-től maximum 14-15 éves korig) érinti. A Program a tehetségek felismerését, kiválasztását, képzését és fokozott gondozását teszi lehetővé. Az idei évben a program elsőszámú kiválasztó versenye az Országos Mini Kupa, melynek keretében a Sport XXI referensek és a Héraklész Bajnok program edzői, szövetségi kapitányai kiválasztják azokat a tehetséges sportolókat, akik a jövő válogatott kereteit alkothatják. A kiválasztott játékosok 2012 nyarán a Sport XXI program által finanszírozott Képzőtáborban vesznek részt, s a későbbiekben „Sport XXI” válogatottként évközi edző-, képző-fejlesztő táborokban vennének részt.

A kaposváriak szupermini, kismini és mini korosztályban egyaránt rajthoz állnak majd, és szeretnék megmutatni, hogy jó munkát végeztek az elmúlt hónapokban.

Helyszín: Gabányi László Sportcsarnok, 1117 Budapest, Hauszmann Alajos u. 10.

2012.05.11.

Hazai környezetben is bizonyított a fiú OGYB-csapat

Veretlenül jutott el a fiú röplabda Országos Gyermek Bajnokság döntőjébe a Kaposvári Röplabda Akadémia csapata. Kovács Balázs tanítványai a hazai rendezésű harmadik elődöntőt is biztosan nyerték. A fiúk csak a dunaújvárosiak ellen izzadtak meg igazán a pályán.

Fordulatos csatát, végletekig kiélezett izgalmakat hozott a kaposvári elődöntő első mérkőzése. A Röplabda Akadémia és a Dunaújvárosi Sportiskola fiataljai nagyot küzdöttek egymással, és csak az ötödik szettben dőlt el a győzelem sorsa. A somogyiak végül kiharcolták a 3-2-es sikert az élemiszeripari szakiskola tornatermében. A csoportrangadó két edzője korábban magyar bajnoki címet szerzett a kaposvári csapat tagjaként – most egymás ellen küzdöttek a pálya szélén.

– Szerintem a hazai pálya miatt kicsit idegesebbek voltak a srácok, nagyon küzdelmes mérkőzésen tudtunk győzelmet aratni, ami nagy dolog – mondta a kaposváriak edzője, Kovács Balázs.

– Nekem meglepetés volt a mai mérkőzés. Nagyon jól, türelmesen játszottunk végig. Higgadtak voltunk, és tudtunk 3-2, 15-13-at játszani a Kaposvárral, amely szerintem bajnokesélyes ebben a korcsoportban – tette hozzá Tomanóczy Tibor.

Kovács Balázs tanítványai a csoport másik két tagját, a Dágot és az érdi Deltát is 3-0-ra verték a folytatásban, így veretlenül jutottak be az országos döntőbe.

– Keményen kell még dolgozni, öt-hat hetünk van az országos döntőig. Ma is kiderült, hogy vannak még hiányosságok. Az erővisznyok alapján bent vagyunk az ország legjobb csapatai között, a pillanatnyi idegállapot, a forma dönti el, hol tudunk végezni. Remélem, kedvezően alakulnak a dolgok, és a lehető legjobb eredményt tudjuk elérni – mondta Kovács Balázs.

A 2011-2012-es évadban még veretlen együttes június 8-a és 10-e között Budapesten lép majd pályára az országos döntőben.

 

Kovács Balázs edző az alábbiakban értékelte  alátottakat:

 

Tatár Mihály OGYB Elődöntő A-2 csoport 3. forduló

2012. Május 6. Kaposvár

 

Résztvevő  keret:

  • Bögöly Gábor                             szül. idő: 1997 (csapatkapitány)
  • Spannenberger József           szül. idő: 1997
  • Pavlényi Máté                           szül. idő: 1997
  • Guzmics Richárd                       szül. idő: 1997
  • Keen Cameron                          szül. idő: 1997 (liberó)
  • Bódis Gábor                                szül. idő: 1997
  • Horváth Gergely                       szül. idő: 1997
  • Fejes Patrik                                 szül.idő:  1997
  • Hanga Bence                              szül. idő: 1998
  • Kulcsár Adrián                            szül. idő: 1998
  • Kummer Barnabás                   szül. idő: 1998
  • Szabó Tamás                              szül. idő: 1998
  • Borsi Dániel                                 szül. idő: 1999
  • Lassu Ádám                                szül. idő: 1998

 

A résztvevő csapatok: (4 csapat)

DVSI Dunaferr

DELTA RSE

Dági KSE

1.MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia

 

  • Mérkőzés

1.MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia – Dunaferr 3:2 (25:18; 13:25; 23:25; 25:20; 15:13)

KRA UMSE: Bögöly, Pavlényi, Guzmics, Fejes, Kulcsár, Horváth Libero: Keen Cameron Csere: Borsi, Spannenberger, Kummer, Hanga, Bódis

Egész jól indult a mérkőzés, az első szettet viszonylag simán sikerült megnyernünk. De már ebben a szettben is látszott, hogy nagyon bizonytalan a nyitásfogadásunk. A második szettben a Dunaferr megszervált minket gyakorlatilag pontos bejátszásunk nem volt. És ez a meccs egészére igaz volt.

A harmadik szettet szorosan, de elbuktuk, és így 2:1-es hátrányba kerültünk.

A negyedik szettben sikerült kicsit koncentráltabban játszanunk, sikerült kis előnyt összegyűjtenünk a szett közepén, ami ki is tartott egészen a végéig. következhetett az ötödik szett.

A térfélcserénél 8:5-ös hátrányban voltunk, de sikerült utolérnünk őket, és a végén két szerencsés ponttal megnyertük a mérkőzést.

 

  • Mérkőzés

1.MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia –  DELTA 3:0 (25:19; 25:20; 25:10)

KRA UMSE: Bögöly, Pavlényi, Guzmics, Spannenberger, Kulcsár, Horváth Libero: Keen Cameron Csere:Borsi, Kummer, Fejes, Hanga, Szabó, Bódis, Lassu (Libero)

  • Mérkőzés

1.MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia – Dág 3:0 (25:15; 25:11; 25:12)

KRA UMSE: Guzmics, Bögöly, Kulcsár, Borsi, Pavlényi, Szabó Libero: Keen Cameron Csere: Kummer, Hanga, Bódis, Lassu (Libero)

 

A Delta és a Dág elleni mérkőzést simán megnyertük. Mindkét mérkőzésen a 2. szettben a kicsik játszottak, akik nagyon szépen tették a dolgukat.

 

Az elmúlt hetek belső problémái rányomták a bélyegét a játékra.

A Dunaferrt nagyon rossz játékkal a győzelemért nagyon megküzdve sikerült legyőznünk, ez mindenképpen biztató.

2012.05.11.

Dobogós hely Dabroncról

Az elmúlt hétvégén kétnapos utánpótlástornát rendeztek Dabroncon III. korcsoportú fiúcsapatok részére a tavaly decemberben elhunyt Simon Lajos emlékére. A versenyre hazánk legjelentősebb egyesületeiből, utánpótlásműhelyeiből érkeztek a résztvevők Hortobágyról, Kecskemétről, Kaposvárról, Szombathelyről, és a szomszédvár Sümegről.

Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia együttese az előkelő harmadik helyet szerezte meg: Ágfalvi Krisztina tanítványai a bronzmérkőzésen a házigazdákat győzték le.

Az első napon már a csoportmérkőzéseken is a sportolók életkorát meghazudtolóan magas színvonalú mérkőzéseket láthattak a versenyre kilátogatók. A Dabronc csapata a Sümeg legyőzése után a Kaposvár ellen maratoni küzdelemben, 3:2-re tudott nyerni, így megszerezte a csoportelsőséget. A másik csoportban a Kecskemét és a Hortobágy játszotta a nap csúcsmérkőzését, ahol a Hortobágy végzett a csoport élén a KESI-Aranyt és a Szombathelyt megelőzve. A mérkőzések után este közös bográcsozással zárták a csapatok a napot, amely jó alkalom volt az ismerkedésre gyerekek, edzők, szülők és a vendéglátók között.
A következő napon a helyosztókra, elődöntőkre, és ebéd után a döntőre került sor. Az ötödik helyért a Sümeg legyőzte a Szombathelyt, a bronzmérkőzésen az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia visszavágott a Dabroncnak, a döntőt pedig Szentirmai Zoltán vezetésével a Hortobágy nyerte Nagy Péter kecskeméti tanítványai ellen. 
Az ünnepélyes eredményhirdetésen a serlegek, érmek, oklevelek átadása után különdíjat kaptak az edzők, a legjobb feladó, Tarr Kristóf (Hortobágy), a legjobb ütő, Fazekas Gábor (Kecskemét) és a legjobb hazai játékos, Bujtor Kevin (Dabronc).A verseny fődíja egy röplabda mezsorozat volt, amelyet a Hortobágy csapata vehetett át. Ifj. Simon Lajos dabronci polgármester záróbeszédében megemlékezett édesapjáról, a verseny névadójáról, aki két évtizeden keresztül volt Dabronc polgármestere és lelkes támogatója nem csak a sportnak, hanem minden előremutató közösségi kezdeményezésnek. A díjátadás után a csapatok egy közös szalonnasütésen zárták az együtt töltött két napot, és tértek haza felejthetetlen élményekkel egy olyan sporteseményről, amely reklámja volt a mini röplabdázásnak, ahol a kimagaslóan felkészített csapatok, a győzni akarás mellett a sportszerűségé és a barátságé volt a főszerep. A torna nagyszerű főpróba volt a májusi Országos Mini Kupa előtt.

(hunvolley.blog.hu)

2012.05.01.